Nem mindennapi kezdeményezéssel (és koncepcióval) találta meg műhelyünket Kiss Mikes Tamás, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakos hallgatója. Egyetemi projektet tervez a Dunai Vasmű bezárásáról – elsősorban az "emberi oldal" feldolgozását célozza.
A nagy közösségi portálon közzétett felhívás nyomán jutott el a terv híre, és mint az ifjú alkotó kérdésünkre elárulta, az egész folyamatot egyfajta identitásválság-témaként kezeli – éppen e fénytörésben lehet számunkra is fontos Kiss Mikes Tamás tervezett munkája.
Generációk közös tere
Hasonló témával foglalkozó mini sorozatot készített az Egri Finomszerelvénygyár múltjáról és jelenéről – lásd illusztrációinkat –, és mint érdeklődésünkre elárulta, mindig a létesítmény fizikai terén túlmutató kérdések, összefüggések foglalkoztatták:
– Egyértelműen az a cél, hogy a tervezett sorozattal a Dunaferr bezárásának emberi oldalát dolgozzam fel, mutassam be. A gyár ugyanis nemcsak ipari létesítmény – illetve jelen állapotában annak maradványa –, hanem mindennapok, kapcsolatok, közös emlékek és generációkon átívelő történetek tere. A projekt célja nem lehet több, de kevesebb sem, mint az, hogy a fotográfia médiumán keresztül megőrizze és láthatóvá tegye mindazt, ami a gyár megszűnésével el fog veszni – túl a munkahelyeken: a közösségeket, a barátságokat, az identitást, identitásokat.
Emléknyomok a vasgyárból
Kiss Mikes Tamás kérdésünkre hangsúlyozta, a sorozat az egykori dolgozók személyes történeteiből építkezik:
– Mindenképpen elementárisan fontos, hogy ez a sorozat ne a „külső szemlélő” nézőpontját közvetítse: szeretném az egykori dolgozók arcán keresztül megmutatni a gyárhoz fűződő köteléket, az élményeket és az emlékeket. Amennyiben lehetséges, a portrék és beszélgetések helyszíne maga a gyár tere vagy annak közvetlen környezete lenne, ezzel is hangsúlyozva a személyes kötődést. E téren az a célom, hogy a múlt és a személyes narratívák közös vizuális emlékezetben találkozhassanak. Ugyanis ez a program nem tárgyilagos dokumentáció lesz, ha megvalósul – sokkal inkább emberközpontú, melankolikus emlékezésnek szánom.
Az ipari örökség nyomában
Arra a kérdésre, hogy miért is foglalkoztatja ennyire ez a téma, az ifjú fotóművész-hallgató személyes családi vonatkozást említett. Mint elárulta, a városhoz nincs, de az ország ipari örökségéhez, a nehéziparban jellemző munkakultúrához nagyon is van köze:
– Akár az egri sorozat, akár a most formálódó dunaújvárosi terv kapcsán meg kell említenem a családi szálat: édesapámat mindig is foglalkoztatták az ipari örökségeink, gyerekkoromban gyakran jártunk bezárt bányák és gyárak helyszínein. Így egészen fiatalon találkoztam olyan történetekkel, mint például a szerencsi cukorgyár elherdálása, vagy más, a privatizációban elvesztett gyárak sorsa. Később ez már személyes tapasztalattá vált: láttam, mi maradt az ózdi vasműből, és azt is, ahogy Miskolcon ledózerolták az egykori acélgyárat. Ezek nem nosztalgikus élmények, inkább egyfajta felismerés, ráeszmélés lépcsőfokai voltak. Számtalan kisebb-nagyobb gyárban, üzemben jártam már, amiknek hasonló okok miatt kellett bezárniuk – evidens, hogy a vasmű sorsa is foglalkoztat. Ezekből a történetekből és tapasztalatokból alakult ki az érdeklődésem és kötődésem az ipari örökség iránt. Talán kicsit romantizálva is a kérdést – ugyanakkor szem előtt tartva annak értékét, társadalmi és kulturális jelentőségét.
Itt lehet jelentkezni!
Kiss Mikes Tamás a koncepció mellé felhívást is mellékelt: a tervezett fotósorozat elkészítéséhez vasgyári munkavállalók, vasműs dolgozók jelentkezését várja – természetesen olyan emberekre számít, akik az arcukkal is vállalják egykori kötődésüket a gyárkomplexumhoz.
Jelentkezni november 21-ig, azaz jövő péntekig lehet a kissmikest27@gmail.com címen!
A projekt határidős egyetemi feladat, de az alkotó elhatározott célja, hogy ennek sikeres teljesítése után nagyobb merítéssel folytatja a munkát!
(Fotók: Kiss Mikes)
