Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)
Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.
A Dunaújvárosi Egyetemen tartotta hagyományos évzáró ünnepségét a DKSE kajak-kenu szakosztálya, mely idén is rengeteg szép eredménnyel, köztük egy felnőtt világbajnoki címmel örvendeztette meg a sportág helyi szerelmeseit.
Elismerték a legjobbakat
A hétfő esti rendezvényre nagyon készült a szakosztály vezetése, mely ezúttal az egyetem aulájában, valamint egyik előadójában látta vendégül a megjelent sportolókat, edzőket, támogatókat, akik között ott volt Szabó Zsolt alpolgármester, Mátyás Gábor, a DKSE ügyvezető elnöke is, míg a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget Kadler Viktor utánpótlás szövetségi kapitány, Benkő Zoltán és Hajdu Botond képviselte az ünnepségen. Pető Zsolt szakosztályelnök köszöntő szavai után egy rövid képválogatással idézték fel a szakosztály mögött hagyott esztendőt, majd Szabó Zsolt alpolgármester, Kadler Viktor, valamint Mátyás Gábor szólt a résztvevőkhöz, kiemelve, hogy a 2025-ben elért remek eredmények mellett mindenki büszke lehet a DKSE-nél folyó szakmai munkára, és arra, hogy itt tényleg jó kezekben van az utánpótlás is.
Az elismerő szavakat követően Pető Zsolt számolt be idei eredményeikről, melyek közül természetesen kiemelkedett Hajdu Jonatán felnőtt világbajnoki címe kenu négyesben, de ezen kívül is volt minek örülni, ugyanis kajak-kenusaink a gyorsasági és maraton szakágban, de sárkányhajóban is remekeltek. Versenyzőink a nemzetközi mezőnyben világkupáról, a maraton és gyorsasági Eb-ről, valamint vb-ről, az Olimpiai Reménységek Versenyéről is fényes érmekkel térhettek haza, míg itthon a magyar bajnokság mellett a Magyar Kupában és a vidékbajnokságon öregbítették a DKSE kajak-kenusainak jó hírét. Az eredmények ismertetése után természetesen nem maradhatott el a már hagyományos jutalmazás sem, így huszonegy kupát, harminckét oklevelet, valamint negyvenhét emléklapot vehettek át a szakosztály kiemelkedően teljesítő versenyzői.
Jár a köszönet mindenkinek
Érthetően elégedetten tekintett vissza a 2025-ös esztendőre Pető Zsolt szakosztályelnök, aki érdeklődésünkre elárulta, hogy az év értékelése mellett az volt az este célja, hogy elismerjék, megünnepeljék a szakosztály versenyzőit.
– Volt mit ünnepelnünk, hiszen a 2025-ös esztendő az eddigi sikeres évek egyik legsikeresebbike volt. Szereztünk egy felnőtt világbajnoki címet, emellett az utánpótlásban is remekeltünk, van ifjúsági maraton világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstünk, ORV-n több arany- és ezüstérmünk, tehát idén fantasztikusan teljesített a csapat és annak ellenére, hogy egy kis klub vagyunk az ország közepén, nagyon büszkék lehetünk magunkra. Ez az este a gyerekek megünnepléséről szólt, meg kellett mutatnunk nekik azt, hogy milyen klubhoz tartoznak, mert ők az edzéseken csak a saját csoportjuk tudják figyelemmel követni, itt viszont látták az egész klubot és nagyon fontos számunkra, hogy méltóképpen el legyenek ismerve, ezzel is megerősítve őket abban, hogy itt nekik van jövőjük.
Szabó Zsolt alpolgármester szerint a város lakossága méltán lehet büszke a kajak-kenusaink idei eredményeire és arra, hogy ebből a sikeres munkából mindenki kivette a részét.
Végh Zoltán felvételei
– Minden évben örömmel látogatok el a DKSE rendezvényeire, mert ők tényleg példát mutatnak a mindennapokban. Példát mutatnak a dunaújvárosiaknak, és nem csak a sporteredményeikkel, hiszen, ha valaki az utánpótlás nevelésben dolgozik, akkor minden nap példát kell mutatnia akár edzőként a fiataloknak, vagy sportolóként küzdeni tudásból és küzdeni akarásból. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az idei munka meghozta az eredményét, mert sok kiemelkedő sikert értek el ennek a szakágnak a sportolói is, tovább öregbítve Dunaújváros hírnevét. Természetesen nagyon köszönöm a sportolóknak az elért eredményeket, de ez valójában nem csak róluk szól. Ilyenkor meg kell állnunk és köszönetet kell mondanunk az edzőknek is, hiszen nélkülük, mindennapos elkötelezett munkájuk nélkül nem jöhettek volna létre ezek az eredmények, és köszönetet kell mondanunk a szülőknek is, mert egy utánpótlás sportoló esetében a megfelelő, támogató szülői háttér is nagyon sokat tud hozzátenni a sikerekhez.
A rovat további hírei: Sport
Nincs megállás a röpiseknél
2025. dec. 03.
A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.
Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében
2025. dec. 03.
A Szeged elleni hazai mérkőzéssel zárja az alapszakasz küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától. A találkozó jótékonysági célt is szolgál, ugyanis együttesünk idén is csatlakozott a "Boldog Délután" elnevezésű kezdeményezéshez.
Így nem volt esély a pontszerzésre
2025. dec. 03.
A dunaújvárosi fegyelmezetlenségeket könyörtelenül kihasználó FEHA19 magabiztosan győzte le Acélbikáinkat az Erste Liga kedd esti összecsapásán.
DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek
2025. dec. 02.
Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.
Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál
2025. dec. 02.
Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.
Fontos meccs vár az Acélbikákra
2025. dec. 02.
A FEHA19 elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.
Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott
2025. dec. 02.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 32-25-re legyőzte az újonc svájci csapatot hétfőn a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban, így a maximális négy pontot viszi magával a rotterdami középdöntőbe.









