Amennyiben legyőzi a nagy rivális székesfehérvári együttest vasárnap, megnyeri az NB II-es pontvadászat Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Parádésan szerepel eddig az NB II-es pontvadászat Nyugati csoportjában a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata, amely eddig lejátszott tizennégy találkozójából tizenhármat megnyert, s csak egyet a Videoton FC elleni székesfehérvári mérkőzést veszítette el 2-1-re. Wachutka Zoltán és Vígh György alakulata a legutóbbi fordulóig ezzel együtt is vezette a bajnokságot, egy ponttal megelőzve a fehérváriakat, ám az előző hétvégén a mieink szabadnaposak voltak, míg a Videoton 13-0-ra legyőzte a PVSK-t, s ezzel átvette a vezetést a tabellán, igaz úgy, hogy egy mérkőzéssel többet játszott labdarúgóinknál.
Éppen ezért is lesz kiemelkedően fontos a DFC női csapatának következő mérkőzése, ugyanis vasárnap délután három órától a Videoton gárdája látogat a Dunaújvárosi Stadionba egy olyan találkozóra, amely akár el is döntheti a bajnoki cím sorsát. A bajnokságból ugyanis a mieinknek még kettő, a fehérváriaknak egy összecsapása van hátra, ami azt jelenti, hogy a Videoton győzelme esetén a vendégek, míg hazai siker esetén a DFC szerzi meg a bajnoki címet. Amennyiben a vasárnap délutáni rangadó döntetlennel ér véget, úgy az utolsó fordulóban dől majd el az első hely sorsa, vagyis a harmadik helyezett Veszprém otthonában kellene nyernie együttesünknek a bajnoki cím megszerzéséhez.

Képek forrása: DO-archív
A mieink persze nem szeretnék addig elhúzni a versenyfutást, arra készülnek, hogy már most vasárnap bebiztosítják első helyüket, s mint azt Vígh György edző elárulta, ehhez elsősorban a támadások befejezésében kell hatékonyabbnak lenniük a két csapat legutóbbi meccséhez képest.
– Nagyon fontos mérkőzés vár ránk vasárnap, mindenki tisztában van a tét nagyságával, de ezzel együtt bizakodva tekintünk a Videoton elleni rangadó elé. A székesfehérvári találkozó alakulhatott volna jobban is számunkra, de csak rajtunk múlt, hogy nem sikerült szebb eredménnyel zárni a novemberi összecsapást, így most nem lehet más célunk, csak a győzelem és ezzel együtt a bajnoki cím megszerzése.