A vendég Videoton FC egy korán szerzett góllal győzte le a Dunaújváros FC női labdarúgóit vasárnap délután, s ezzel a székesfehérváriak szerezték meg az NB II Nyugati csoportjának bajnoki címét.

A bajnoki címről döntő mérkőzésen fogadta a Videoton FC Fehérvár együttesét a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II-es pontvadászat legutóbbi fordulójában vasárnap délután. A tét tehát óriási volt, ugyanis fehérvári győzelem esetén a vendégek, hazai sikerrel a mieink szerezték volna meg a feljutást jelentő bajnoki címet, míg egy döntetlennel az utolsó fordulóra maradt volna a döntés az első helyért folyó versenyfutásban.
Bár az első helyzet a DFC előtt adódott, a Videoton gyorsan magához ragadta a kezdeményezést és sok passzos játékkal szorította kapuja elé a dunaújvárosiakat. A vendégek mezőnyfölénye sajnos hamar góllá is ért, mert a 12. percben Kántor Krisztina kapott kiugratást a leshatáron, betört a tizenhatoson belülre, majd szépen kilőtte a bal felső sarkot, megszerezve ezzel a vezetést csapatának (0-1). A gyors gól után sem változott a játék képe, továbbra is a vendégek irányítottak, s bár helyzetbe már nem tudtak kerülni, cserébe a DFC sem jutott el a kapujukig. A játékrész hajrájában Vojnity Nóra jutott el ígéretes lehetőségig, miután három fehérvári játékoson is áthámozta magát, de beadását leszedte a vendégek hálóőre, így a szünetre a Videoton vonulhatott minimális vezetéssel.

Végh Zoltán felvételei
A térfélcserét követően sokkal bátrabb, agresszívabb játékra váltott a DFC, amely már saját kapuja előtt letámadta ellenfelét, így nagyot változott a játék képe, mert a vendégek alig tudták megtartani ekkor a labdát, ám az utolsó hazai passzokba rendre hiba csúszott. Wachukta Zoltán és Vígh György alakulata ment előre becsülettel, de egy-két távoli lövésen kívül nem igazán tudta veszélyeztetni a fehérvári kaput, mert a vendégek továbbra is nagyon fegyelmezetten őrizték kapujuk előterét. Az utolsó tíz perchez érve tudtak kijönni a szorításból a Videoton játékosai, s bár egy távoli lövésen kívül sokra ők sem jutottak, előnyük a lefújásig kitartott, ami azt jelentette, hogy a meccs végén ők örülhettek a bajnoki címet jelentő győzelemnek, míg a mieink az utolsó forduló eredményétől függetlenül a második helyen fejezik be az NB II-es pontvadászat Nyugati csoportjának csatározásait.
Vígh György: – Két ellentétes félidőt hozott a rangadó, az első felvonásban a szél által is támogatott vendégek játszottak fölényben és egy nagyon szép góllal meg is szerezték a vezetést. A térfélcsere után sikerült feljebb jönnünk és átvennünk az irányítást, de bármivel is próbálkoztunk, ma sajnos nem sikerült kapuba találnunk. A bajnoki cím azonban nem ezen a mérkőzésen ment el, hanem a 2-1-re elveszített fehérvári összecsapáson, amelyen rengeteg helyzetünk volt.
Dunaújváros FC – Videoton FC Fehérvár 0-1 (0-1)
Gólszerző: Kántor a 12. percben
DFC: Váradi J. – Nagy, Jakab-Kakuszi, Mercz (Németh, 56.), Juhász, Szabó, Farkas (Bálint, 56.), Véninger, Szakállas, Váradi E. (Csamangó, 32.), Vojnity. Vezetőedző: Wachutka Zoltán.