Dunaújváros köznevelési életének meghatározó alakja vette át a város április 29-ei születésnapján az önkormányzat egyik meghatározó elismerését: Lipták Gyula okleveles tanító, pedagógus legenda lett Dunaújváros Díszpolgára cím büszke birtokosa.

A jeles alkalomnak a Bartók Kamaraszínház adott otthont szerdán, ahol egymást érték az ünnepi produkciók. Nem véletlenül: az eseményen nemcsak a város 75. születésnapját, hanem a tánckultúrát is ünnepelték.
A közösség ünnepe
A Himnusz közös eléneklése után a Tótin házaspár lépett színpadra. Tótin Katalin és Tótin István zongora-klarinét kettősét követően Pintér Tamás polgármester mondott ünnepi beszédet, amelyben egyebek mellett kiemelte, április 29-e nekünk, dunaújvárosiaknak nem csupán egy dátum a naptárban:
– Ez a mi közös ünnepünk. A várossá nyilvánítás napja, a születésünk évfordulója. Egy olyan nap, amikor nemcsak emlékezünk, hanem számot is vetünk: honnan jöttünk, kik vagyunk, és merre tartunk. Egy nap, amely újra és újra megerősíti bennünk, hogy ez a város nem csupán épületek együttese, hanem közösség, sorsok, történetek és összekapcsolódó emberi életek egysége. Dunaújváros mindig az összefogásból építkezett. Azokból az emberekből, akik hittek abban, hogy együtt többre vagyunk képesek, mint külön-külön. Ez a hit emelte fel a várost a kezdetekkor és ez a hit tartotta meg a nehéz időkben is. Hiszem, hogy ma sincs ez másként. A valódi erőnk ma is ebben rejlik: egymásban, az együtt gondolkodásban, az egymás iránti felelősségben.

A polgármester köszöntőjében kitért arra is, hogy sok-sok kiváló ember él városunkban, olyan életutak sokaságával találkozhatunk, amelyek mind-mind irányt mutatnak, amelyekből erőt meríthetünk:
– Olyan életpályák állnak előttünk példaként, amelyek megmutatják a fiataloknak, milyen értékek mentén érdemes élni és dolgozni. Ezek az életutak adják a jövő alapját. A Dunaújváros Díszpolgára cím városunk egyik legnagyobb elismerése. Nemcsak egy kitüntetés, hanem üzenet is: azt jelzi, hogy vannak köztünk olyanok, akik maradandót alkottak, akiknek munkája túlmutat önmagán, és beépül a közösség emlékezetébe. Ilyen ember Lipták Gyula is, aki több évtizeden át szolgálta Dunaújvárost. Tanárként, pedagógusként, igazgatóként nem csupán tudást adott át, értéket is közvetített. Nemcsak tanított, hanem nevelt. Generációk nőttek fel a keze alatt, és sokan közülük ma is őrzik azt az útravalót, amit tőle kaptak.
Eredményes, emberséges pedagógus
Az ünnepi beszéd után Lipták Gyula méltatásában elhangzott, hogy tanítói diplomáját a balassagyarmati Állami Tanítóképzőben szerezte 1958-ban. Dunaújvárosi oktatási pályafutása 1962-ben az akkori „Központi Napköziben” kezdődött, miután leszerelt a katonaságtól. Ezt követően – a teljesség igénye nélkül – tanított egyebek mellett például a Vasvári Pál Általános Iskolában, a Petőfi Sándor Általános Iskolában és az Arany János Általános Iskolában is.
1991-ben a hajdani Barátság Általános Iskola élére került. Igazgatói munkássága alatt az intézmény országos szinten is úttörő szerepet vállalt, hiszen az elsők között vezette be a mindennapos testnevelést a tantervi rendszerbe, elősegítve ezzel a tanulók egészséges testi fejlődését, valamint a sport kiemelt szerepét az iskolai mindennapokban.
Vezetése idején az iskola diákjai kimagasló tanulmányi eredményeket értek el; országos összehasonlításban is a legjobb gimnáziumi érettségi eredményeket produkálták, amely az oktatás magas színvonalát és a pedagógiai munka következetességét igazolta.
Igazgatóként és tanítóként egyaránt formálta az iskola arculatát és mindennapjait, szakmai gondolkodása, pedagógiai hitvallása és a gyermekek fejlődését támogató szemlélete példamutató volt.
Lipták Gyula pedagógiai elkötelezettsége, az intézmény iránti hűsége és a városi közösségért végzett áldozatos munkája elismeréseként több elismerésben is részesült már. 2001-ben Kerezsi Endre-díjjal ismerték el a sport és a testnevelés támogatásában végzett kiemelkedő tevékenységét, majd „Dunaújváros Oktatásügyéért” díjjal tüntették ki.

Az ünnepi szavak után Lipták Gyulának egyedülálló életútja elismeréseként Pintér Tamás polgármester, Nagy Ervin megválasztott országgyűlési képviselő, valamint dr. Molnár Attila jegyző közösen adta át a kitüntető címet. Nagy Ervin, egykori diákja maga is köszöntötte a kitüntetett pedagógust:
– Hatéves korom óta minden reggel ő várt engem, ő volt az atlétika-edzőm. Miatta lettem olyan ember, amilyen lettem. Az igazsághoz való viszonyomat, a kitartásomat, a csapatszellemet, ezt mind tőle tanultam. Embert nevelt belőlünk. Őspedagógus volt, aki mindent megtesz a gyerekeiért, kijelöli a határait, erősen követel, és úgy jutalmaz, mint senki. Rengeteget köszönhetek neki. Azért kezdtem el foglalkozni az igazsággal, ezen belül a politikával, ezért álltam a pedagógusok mellé, mert nekem ilyen emberek adták a mintát, mint „Gyula apám”. És ezeket az embereket az a politikai közösség, amelyet én képviselek, meg fogja védeni, hiszen ők nevelik fel a jövő generációját. Köszönöm Gyula bának, hogy ennyi mindent kaptam tőle!
Lipták Gyula a díj átvétele után azt mondta: igazi boldogságot ilyen kitüntetés után most érzett először, és egész pályafutása alatt a gyerekek iránti szeretet és tisztelet hajtotta.

A városi tánckultúrát is ünnepelték
A díszpolgári cím átadása után az ünnepség a városi tánckultúra előtti tisztelgéssel folytatódott – az ünnepi műsorban szerepeltek a Wesley Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola moderntánc tanszakos növendékei, közösen az iskola művésztanáraival: Kolesznyicsenko Inna zongorán és Kurina Laura csellón kísérte az előadást.
Ezt követően fellépett a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes – a felnőttek csapata Galga menti táncokkal készült –, majd a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola óvodásainak bemutatója aratott nagy tapsot.

A műsorban bemutatkozott a Violin Alapfokú Művészeti Iskola „No Control Dance Group” hip hop csoportja, valamint és a Baracsi Néptáncegyüttes is, akik Küküllő menti táncokkal kápráztatták el a nagyérdeműt.
Az ünnepi összeállítást követően a Bartók Kamaraszínház aulájában ért véget a ceremónia, ahol Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester mondott pohárköszöntőt a város új díszpolgára, Lipták Gyula tiszteletére.
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)