Az Utószó irodalmi antológia következő vendége Kiss Tibor Noé lesz a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután. Az esemény fősodrában az író nemrégiben megjelent, Olvadás című regénye áll majd.

A szerzővel Gyöngyössy Csaba, a Modern Művészetért Közalapítvány kuratóriumi elnöke beszélget – az élő antológia következő felvonására május 19-én, kedden 18 órától várják a vendégeket. Az eseményhez mellékelt összegzésből kiderül: a szerző korábbi műveihez (mint az Aludnod kellene vagy a Beláthatatlan táj) híven ezúttal is mélylélektani utazásra hívja az olvasókat, ahol a táj és az emberi sorsok elválaszthatatlanul összefonódnak, miközben a korábbi regényeinek figurái, történései, motívumai helyenként vissza-visszatérnek.
Az Olvadás mozaikszerűen kirajzolódó történetében a szereplők térben és időben is távol vannak egymástól, világok választják el őket, mégis egymás közvetlen közelében léteznek. Álmaikban, vágyaikban, félelmeikben. Menthetetlenül összekapcsolódnak, akár akarják, akár nem. Mert rokonok. Mert szeretik egymást. Mert közös titkuk van. A 2019 tavaszán játszódó regény főszereplője és elbeszélője egy korábban szociális munkásként dolgozó harmincas nő, aki kultúrantropológus férjével egy Baranya megyei faluban kezdett új életet.
A szöveg kettejük perspektíváját mutatja meg: a nő életének mindennapjai egy haláleset miatt éppen felkavarodnak, a férfi visszatér a hantik közé Szibériába kutatni, ahol váratlan, drámai helyzet fogadja. A nő eközben nyomozni kezd: régi, lezártnak hitt életével kénytelen újra szembesülni. Körkörös közelítésekben és nagyításokban bomlanak ki a történetek, derül fény az összefüggésekre, a párhuzamos terepmunkák elveszett, újrakezdett életekről és megtalált gyászokról szólnak. A lira.hu ajánlója szerint Kiss Tibor Noé költői sűrítésekkel megírt regényében végig a terepen vagyunk, útközben: a fővonalaktól elzárt, újraéledésben reménykedő, feledésbe vesző falvak, tanyák, kisvárosok között, erdők rengetegében és a végtelennek tűnő tajgán, a természet érzéki jelenlétében.
Külön érdekesség a dunaújvárosi közönség számára, hogy a regényhez válogatásalbum is készült, amin Balogh Máté, a Dunaújvárosból indult Erkel-díjas zeneszerző új kompozíciója is szerepel. A Jolata című darab a nyugat-szibériai szálhoz kapcsolódik.
A belépés díjtalan – mindenkit szeretettel várnak!
(Fotó: ICA-D – facebook)