A felfrissülés esélyével kecsegtet a hét első fele a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. Bár megfagyni biztos nem fogunk, a tikkasztó hőség után alábbhagy a nyár ereje – és végre némi csapadékban is bízhatunk.
"Záporokkal, zivatarokkal frissülhet a természet" – örömteli nyitány olvasható a Köpönyeg.hu tematikus portál szakértő szerkesztőjének friss előrejelzése elején. Krausz Mikes Miklós szerint napos, de gomolyfelhős időre készülhetünk ma – még csupán néhány helyen fordulhat elő futó zápor. A nappali csúcshőmérséklet 27-30 Celsius-fok között várható – az északnyugati, nyugati szelet többfelé élénk, időnként erős lökések kísérhetik.
A friss modellfuttatások szerint a közeli kilátások kétarcúan alakulnak: kedden tovább erősödik a nappali felmelegedés, ugyanakkor a gomolyfelhők mellett már nagyobb eséllyel alakulhatnak ki záporok, zivatarok – főként az északi hegyes-völgyes vidékek lakói bízhatnak frissítő csapadékban. A hajnali 15-20 fok után a maximumok 28-32 fok között alakulnak. Erőteljes légmozgással számolhatunk: a nyugati, északnyugati szél újra többfelé megélénkül, a zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. Még változékonyabb idő várható szerdán – és a korábbinál is többfelé nyílhatnak meg az égi csatornák. Nap közben többfelé megnövekszik a gomolyfelhőzet, az északnyugati szél élénk, a zivatarzónák környezetében erős lehet – átmenetileg viharos széllökések is kísérhetik a csapadékot. Tovább csökken a csúcshőmérséklet, a hajnali 14-16 fok után nap közben 24-27 fokos értékeket mérhetünk.
A középtávú előrejelzések specialistája szerint a hét közepétől lassan, de biztosan csökken a csapadékhajlam térségünkben: csütörtöktől napos, gomolyfelhős időszakok váltakozhatnak, de már csak elvétve lehet futó zápor, zivatar. Az átmeneti lehűlés után újra emelkedik a hőmérséklet: nap közben már 26-28 fokos csúcsokkal számolhatunk.
A hét második felében is ez a tendencia érvényesül – a napos idő nyomán erősödik a nappali felmelegedés, pénteken még 28, majd szombaton és vasárnap már 30 fok körüli csúcsértékkel számolhatunk – bár egy-egy futó zápor még kipattanhat, érdemi csapadék már nem várható.
Vagyis visszatér a meleg nyár – de a csapadék nagyon kell, és a hét eleji felfrissülés is nagyon jól esik majd mindenkinek!
(Fotó: Így látjuk MI! – Lukács János képe)