A vigaszágon két győzelmet aratva jutott el a bronzmeccsig, ám ott vereséget szenvedett kínai ellenfelétől a DKSE birkózója, Pupp Viktória az U20-as világbajnokságon.

Főoldali és belső kép forrása: uww.org (archív felvételek)
Mint arról tegnap beszámoltunk, a vigaszágon folytathatta a küzdelmeket az U20-as világbajnokságon a DKSE tehetséges birkózója, Pupp Viktória. Korábbi U15-ös Európa-bajnokunkra egy kirgiz versenyző, Aszel Zsarapova várt, s Viki nagyon magabiztos birkózással győzte le ellenfelét úgy, hogy 6-0-s vezetésnél két vállra fektette vetélytársát. A folytatásban a török Kiymet Tezcan ellen lépett szőnyegre a DKSE birkózója, s ez a mérkőzés hatalmas csatát hozott, amelyből szerencsére Viktória jött ki győztesen 11-10 arányban, így a következő fordulóban már a bronzéremért küzdhetett meg a dunaújvárosiak tehetsége.
Az éremért vívott mérkőzésen a kínai Ma Cseng-vej következett, ám ez a találkozó már nem úgy alakult, ahogy azt reméltük, mert a kínai lány magabiztos, 11-0-s sikert aratva szerezte meg a harmadik helyet, így Pupp Viktória végül az ötödik helyen fejezte be a világbajnokságot a 65 kg-osok mezőnyében. A finálét végül a Viktóriát is legyőző orosz Margarita Szalnazarjan nyerte, miután a döntőben 12-2-es sikert aratott az üzbég Muhajjo Narzillojeva ellen.