Dunaújváros önkormányzata új, de már most hagyományteremtő kezdeményezést indít a jubiláló házaspárok köszöntésére. A kerek évfordulójukat ünneplő párok számára lehetőség nyílik a házassági fogadalom ünnepélyes megújítására – a Városházán vagy a Mondbach-kúriában.

A városvezetés kiemelt figyelmet fordít a közösségépítő értékekre és a dunaújvárosi családok méltó megbecsülésére.
Érték a házasság
Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő, idősügyi tanácsnok kifejtette, hogy a házasság nem csupán két ember szövetsége, hanem a szeretet, az egymás iránti elkötelezettség, a közös küzdelmek és a család alapja. A kezdeményezés ötlete akkor született meg, amikor számos, legalább 50 éve házasságban élő pár kereste meg őt azzal az igénnyel, hogy szeretnék emlékezetessé tenni a kerek évfordulójukat. Az idősügyi tanács támogatását követően a javaslat a városvezetés elé került, ahol nemcsak örömmel fogadták az elképzelést, hanem ki is szélesítették a kört, hangsúlyozta a képviselő:
– Elképzeléseink szerint nem kizárólag a fél évszázados jubilánsokat ünnepeljük, hanem minden olyan párt várunk, amelyek valamilyen kerek évfordulót ünnepelnek. A házasság intézményének erősítése mellett még egy fontos, de ritkábban emlegetett szempont is motiválta a kezdeményezés létrejöttét: a több évtizede együtt élő házaspárok élete ezer szállal fonódott össze Dunaújváros történetével – köszöntésük nemcsak a családok, hanem az egész város számára kiemelkedő ünnepi pillanat.
Személyre szabott szertartások
Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester felidézte, hogy a szépkorúak köszöntése mindig a munka legfelemelőbb része, hiszen ilyenkor a város története elevenedik meg az egyéni sorsokon keresztül. Tavaly egy „próba alkalom” során már köszöntöttek 60 éves házasokat, a kezdeményezés sikerén felbuzdulva pedig mostantól a mindennapi gyakorlatba is beépítik a lehetőséget.
A tervek szerint a szertartásokat a 25. házassági évfordulótól kezdve, ötévente felmenő rendszerben – tehát a 30., 35., 40., 45., 50. vagy többedik évfordulójukat ünneplők számára – szervezik meg. A jubileumukat megülni kívánók két helyszín közül választhatnak: a Városháza házasságkötő termében díjmentesen, vagy díj ellenében igény szerint kiegészítő szolgáltatásokkal tehetik emlékezetessé a napot, míg a más jellegű környezetre vágyók számára a felújított Mondbach-kúria biztosít előkelő helyszínt a fogadalom megújításához a szolgáltatási díjak ellenében.
Jelentkezés és részletek
A kezdeményezés célja, hogy az igazán különleges élménnyel a leszármazottak, vagyis a gyermekek vagy unokák is meglephessék szüleiket, nagyszüleiket. A szolgáltatások részletes árlistája, továbbá a jelentkezés pontos menete később lesz majd látható az önkormányzat hivatalos oldalán.
Viszont az már most biztos, hogy hamarosan startol a kezdeményezés: a tervek szerint az ünnepségekre már november 1-jén kezdődően lehetőség nyílik, az érintettek ünneplő családtagjaik körében, illusztris helyszíneken erősíthetik meg újra fogadalmaikat.
Fotó: Terdik Péter