A polgármesteri hivatalban idén is sikeresen lezajlott az EMAS környezetvédelmi audit, amelynek során a szakemberek személyesen ellenőrizték a dokumentációt és a megvalósult zöldprojekteket.

Az átfogó felügyeleti vizsgálat keretében a független auditorok részletesen áttekintették a hivatal működését, az elért környezetvédelmi eredményeket, valamint az elmúlt időszakban megvalósult, a klímatudatossággal, a környezetvédelemmel és a város „zöldítésével” kapcsolatos programokat, fejlesztéseket.
Szemléletformáló sikeres projektek
A Dunaújvárosban zajló környezetvédelmi programok és az EMAS rendszer működtetése kiemelkedő eredményeket hozott a fenntarthatóság terén. Petrovickijné dr. Angerer Ildikó környezetvédelmi vezető főtanácsos a téma kapcsán hangsúlyozta, hogy a megyében és a hazai közigazgatásban elsőként nálunk sikerült hitelesíttetni az uniós rendszert, ami bizonyítja a helyi elhivatottságot.

A lakosság bevonásával zajló programok – mint például a Duna-parti löszpuszta gyep kialakítása vagy az újabb rovarhotelek létesítése – hatékonyan szolgálják a biológiai sokféleség megőrzését. A hivatalban ráadásul szigorúan monitorozzák a papír-, a víz- és az energiafelhasználást is, így a dolgozók teljes körű bevonásával folyamatosan csökkentik a közvetlen környezeti terhelést.
Gazdasági és városi fejlesztések
A környezettudatos városvezetés nemcsak az irodai falakon belül, hanem a teljes település fejlesztésében megmutatkozik. Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester kiemelte, hogy a jövőnk záloga a fenntarthatóság:

– Városunk az elmúlt időszakban igyekszik jó példák sokaságával szolgálni, hiszen az elmúlt időszak időjárása, a pusztító hőség és az aszály is azt igazolta sajnos, hogy a klímaváltozás kihívásaira csak tudatos és határozott lépésekkel lehet válaszolni. A város gazdasági infrastruktúrájának és zöldterületeinek megújítása érdekében számos európai uniós pályázat valósul meg, amelyek nemcsak a lakosok életminőségét javítják, hanem a helyi közösségek kohézióját is erősítik. Az energiaracionalizálás és a megújuló energiaforrások alkalmazása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Dunaújváros élhető, zöld és fenntartható otthona maradjon az itt lakóknak.
Rendszerszintű külső ellenőrzés
A mostani audit során a szakemberek megtekintették a helyszínen megvalósult beruházásokat is, megbizonyosodva arról, hogy a hivatal maradéktalanul betartja a környezetvédelmi jogszabályokat. A folyamatos belső ellenőrzések, a belső auditorok munkája, valamint a dolgozók rendszeres képzése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a fenntarthatóság ne csupán elmélet, hanem a mindennapi munka szerves része legyen.

Az elvégzett munka és a hitelesítési eljárás sikeres lezárása igazolja, hogy Dunaújváros példamutató módon kezeli a környezetvédelmi kihívásokat, és a jövőben is elkötelezett marad a zöld célok megvalósítása, a zöld értékek megóvása, a környezettudatos magatartás erősítése mellett.
Fotók: Végh Zoltán