Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 25. Eugénia Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A hónap legjobbjai

Oktatás
hónap
diákjai
verseny

facebook megosztás

Molnár Emese - 2014. nov. 26., 13:04

A legkisebbek egy kicsit nehezen húzták ki a közgyűlési terem nagy székeit, hogy helyet foglalhassanak benne, ám annál izgatottabban várták az eredményhirdetést. A hónap diákjait látták vendégül az Info Dunaújváros magazin által meghirdetett verseny keretében. Galériával!

Ebben a tanévben már nem kell külön szavazni arról, hogy melyik diák vagy iskola legyen a hónap legjobbja, hiszen nem lehet különbséget tenni egy-egy eredmény között, minden teljesítmény szép, legyen az tanulmányi vagy sportverseny, művészeti szereplés. A lényeg, hogy minden tanuló ügyes és eredményes a maga területén. Ezt hangsúlyozta Friedrichné Pethő Ilona, a polgármesteri kabinet vezetője, aki emléklapot adott át a hónap diákjainak. – Nagy öröm, hogy ennyi tehetséges diákot köszönthetünk. Ezúttal öt iskolából kerültek ki a hónap díjazottjai, akik a sport, a tanulmány, és a tánc területén jeleskedtek – mondta a kabinetvezető.

A kiváló tanulmányi eredményéért és a kumite bajnoki címért emléklapot vehetett át Hajdu Luca, az Arany iskola tanulója.

A Dózsa iskola tanulóitól megtudhattuk, hogy az e-Twinning versenyen angol nyelvű recepteket készítettek el a hatodik és nyolcadik osztályosok, Illés Dominik, Kovács Dóra, Magyar Zsófia, Pahocsa Kristóf, Zsákovics Dóra, Erdős Tamás, Kövér Barnabás, Molnár Lilla, Suta Anna. A feladat egyik része az volt, hogy a magyar konyha jellegzetes ételeit főzzék-süssék meg, így választották a palacsintát, a lángost, a vargabélest és a parikáskrumplit. A kapott nemzetiségi recept alapján pedig román fánkot és svéd húsgolyót készítettek, így szerezték meg a második helyezést.

Nemcsak a tanulásban, hanem a táncművészetben is eredményes Jakus Luca, a Gárdonyi iskola diákja, aki szintén emléklapot kapott.

A Szilágyi iskola 3.E osztálya a kiváló színpadi produkciójukért részesült elismerésben. A műsor pedig egy tökös mese volt, a gyerekek jelmezeit a szülők, a produkció hátterét, díszleteit a tanító nénik készítették.

Ugyancsak elismerésben részesültek a Vasvári diákjai, Endrész Klaudia, Nedesóczky Gréta, Csenki Tamara, Kun Mirjam, Párducz Enikő, akik bajnoki címet szereztek távolugrásban az Országos Ügyességi Diákolimpián. Az átlagteljesítményük négy méter és kilencven centiméter hossz volt.

2. Galéria
hónap
diákjai

facebook megosztás

Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Hónap diákjai - fotó: Sándor Judit
Molnár Emese - 2014. nov. 26.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: kötelező olvasmányok

DSTV: kötelező olvasmányok

2023. aug. 29.

A tanévkezdés előtt igen-igen aktuális témára fókuszál a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban az iskolai kötelező olvasmányokról kérdezték Tóth Éva intézményvezetőt. Hangkép.
 

DSTV: új igazgató a Móriczban

DSTV: új igazgató a Móriczban

2023. aug. 08.

Az alaphírt már megírtuk, most itt a DSTV összegzése: Szigethy Adrienn lett az ének-zenei tagozatos általános iskola igazgatója – az intézmény közösségi tradícióiról, terveiről és az igazgatói szerepvállalásról kérdeztük. Hangkép.
 

DSTV: közel ötven éve a pályán

DSTV: közel ötven éve a pályán

2023. júl. 27.

Csaknem fél évszázados pályát mutat be a DSTV sorozatának új összegzése. A stáb a Gárdonyi iskolában kereste fel Buruncz Mártát, aki 48 éve tanít, több mint négy évtizedet töltött a Gárdonyiban – és máig a gyerekek között érzi legjobban magát. Hangkép.

DSTV: tanár nélkül nincs jövő! (1.)

DSTV: tanár nélkül nincs jövő! (1.)

2023. júl. 13.

Új sorozatot kezdett a DSTV a pedagógus életpályák bemutatására. Az első felvonásban a Vasvári Pál Általános Iskola volt a célállomás, ahol a 41 éve pedagógusként dolgozó Arnold Erika mesélt a pálya szépségeiről és különleges kihívásairól. Hangkép.

Újabb tanévet zárt a Rudas a Pénziránytű Alapítvány Bázisiskolájaként

Újabb tanévet zárt a Rudas a Pénziránytű Alapítvány Bázisiskolájaként

2023. jún. 28.

A Magyar Nemzeti Bank Pénziránytű Alapítványa és a Mastercard támogatásával már a harmadik tanévet fejezte be remek eredménnyel a dunaújvárosi intézmény. Élménytanórák, összegzés. 

DSTV: tanévzáró a Móriczban

DSTV: tanévzáró a Móriczban

2023. jún. 27.

Eredményes időszakhoz méltó ünnepségről tudósít a DSTV összegzése. Több okból is különleges volt a Móricz Zsigmond Általános Iskola idei tanévzárója – ezeket is felelevenítette Horváthé Ottinger Hajnalka igazgató. Hangkép.
 

DSTV: a felsősök tárlata az Aranyban

DSTV: a felsősök tárlata az Aranyban

2023. jún. 01.

Folytatódott az évzáró kiállítások sorozata az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény galériájában ezúttal a felsős rajz tagozatosok év közben készült alkotásait mutatják be. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: együtt a szeretet ünnepén

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a Wesley eredményei

  4. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  5. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Embedded thumbnail for DSTV: a Wesley eredményei

DSTV: a Wesley eredményei

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Top hírek

  1. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Szép gesztus a szenteste előtt

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő