DKSE
Sárkányhajóban is remekeltek kenusaink
Három aranyéremmel zárták a sárkányhajó magyar bajnokság Szolnokon megrendezett harmadik fordulóját DKSE kenusai.
Aranyos zárás a bajnokságon
Nagy csatában szerezte meg a kenu kettesek 200 méteres versenyszámának első helyét Hajdu Jonatán és Slihoczki Ádám párosa a szolnoki felnőtt magyar bajnokságon.
Újabb dunaújvárosi ezüst Szolnokon
Második helyen végzett Hajdu Jonatán és Slihoczki Ádám kettőse a szolnoki magyar bajnokságon a kenu kettesek ötszáz méteres versenyszámában.
Egy dobogó a nyitónapon
A női kajak négyes tagjaként szerzett ezüstérmet 1000 méteren a DKSE versenyzője, Katona Réka Sára a szolnoki magyar bajnokság első versenynapján.
DSTV: felkészülés a szőnyegen
Nyáron sem állt meg az élet a DKSE birkózó szakosztályánál. A szőnyegen szereplő sportolók a pihenés helyett kemény edzésmunkát folytattak – persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy jutott azért idő a kikapcsolódásra is. A nyári munkáról Kiss Károlyt, a szakosztály edzőjét kérdeztük. Hangkép.
Katona Réka Sára rangos elismerése
Öt kajak-kenus, köztük a DKSE versenyzője, Katona Réka Sára is átvehette a Magyarország Tehetsége elismerő oklevelet a Belügyminisztérium és az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium díjátadó ünnepségén.
A MAFC ellen kezd a DKSE a Magyar Kupában
A MAFC együttese lesz a DKSE felnőtt röplabda csapatának ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, derült ki a sorozat keddi sorsolásán.
Hajdu Jonatánék címvédése a világbajnokságon
Magabiztos versenyzéssel aratott rajt-cél győzelmet a dunaújvárosi Hajdu Jonatánnal felálló egység a poznani világbajnokságon a kenu négyesek ötszáz méteres fináléjában. Gratulálunk, Joni!
Kemény munkával készülnek az új szezonra a DKSE birkózói
A nyári szünidő utolsó heteiben sem pihennek a DKSE fiatal birkózói. A Gurics György Birkózó Centrumban zajló intenzív edzőtáborban az alapozásé és a technikai finomításoké a főszerep.
Erős félidei mérleg
Remek első félévet zárt a DKSE úszó szakosztálya, amelynek versenyzői huszonegy viadalon álltak rajthoz eddig, ám edzések és versenyek mellett a közösségépítésre is jutott idő.
DSTV: újra munkában a röpisek
A DKSE röplabdázói a háló mindkét oldalán edzenek azért, hogy az elkövetkezendő, hamarosan kezdődő szezont a legjobb formájukban kezdhessék. A fiatalokra ismét nehéz küzdelmek várnak majd, de Tomanóczy Tibor szerint a csapat tartja a lelkesedését. Hangkép.
Elkezdték a felkészülést a DKSE röplabdázói
Megkezdte felkészülését a 2026/2027-es szezonra a DKSE röplabda csapata, mely fiatal, de stabil maggal, bizakodva várja az NB I Liga új kiírását.
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 3. oldal
- Következő oldal