Dunaújváros
Kizuhant egy idős nő a negyedikről
Nem hivatalos információink szerint egy idős nő kiugrott vagy kiesett a Dózsa György úti, negyedik emeleti lakásának ablakából és életét vesztette. Az esetet a rendőrség közigazgatási-hatósági eljárás keretében vizsgálja.
A Mikulás várja a kívánságokat
A Városháza előtti téren két napig várja a gyerekeket és a számtalan karácsonyi kívánságot a Mikulás a színpad előtt álló kuckójában.
Élen telelnek a fiatalok
A Dunaújváros PASE U17-es és U19-es csapata is rangadót nyert a hétvégén, így mindkét csapatunk a táblázat éléről várhatja a bajnokság tavaszi folytatását.
Elhunyt dr. Csák Endre
December 4-én elhunyt Dr. Csák Endre, a Szent Pantaleon Kórház egykori igazgató főorvosa.
Beismerte tettét a rongáló
A városi rendőrök rongálás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd vettek őrizetbe egy 27 éves helyi lakost.
Mégsem lesz áramszünet!
Az E.ON Zrt. tájékoztatása szerint a december 9-én, 8 órától 16 óráig, a belváros egyes részeit érintő karbantartási munkák elmaradnak, így nem lesz áramszünet.
Táblaavatás - Újabb cég a duális képzés kötelékében
A Dunaújvárosi Egyetem és a Harman Becker Kft. vezetősége a júniusban kötött duális partnerkapcsolat szimbolikus megerősítéseként táblát avatott hétfő délelőtt az egyetem "A" épületének oldalán.
Sima győzelmek Szentendrén
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior és ifjúsági csapata is könnyed győzelmet aratott az NB I/B-s bajnokság hétvégi fordulójában.
Árnyalatokban gazdag világot teremt
Rajzolni tanult, aztán a síkfelületről a térábrázolásra váltott Szügyi Szilvia. Manapság a hobbijának él, keramikusként alkot és dolgozik, közben új értelmet nyer kezei között az anyag: az agyag.
Hét dunaújvárosi érem a hétvégén
A seregélyesi "D" kategóriás ranglista versenyről öt, míg a fővárosban megrendezett senior magyar bajnokságról két éremmel térhettek haza a Danubius KSE tollaslabdázói.
Hintón jött a Mikulás
A Városvédők Újtelepért Egyesület szervezésében jó hangulatú Mikulás buli várta a környék lakóit advent második vasárnapján az újtelepi iskola udvarán.
A hétvége legfontosabb eseményei - DSTV Híradó
Kolbászfesztivál hetedszerre, speciális tornaverseny, adventi futás - egy csokorban a hétvége legfontosabb hírei a DSTV Híradójában.

