Jobbik
Itt az újabb jobbikos botrány
2019. jan. 28.
A Hír TV birtokába került hangfelvételek szerint Sneider Tamás Jobbik-pártelnökké választása után arról beszélt, hogy a cigányoktól is megvédi az országot.
A Jobbikban újjászülető SZDSZ-ről
2019. jan. 13.
Ha egyetlen mondatban kellene meghatároznunk az SZDSZ és a Jobbik közös, lényegi mivoltát, az nagyjából így szólna: a pénzért és a hatalomért bármit - írja a 888.hu.
Volner: Szégyellem, hogy a Jobbik Gyurcsánnyal közösen akarja megszerezni a hatalmat
2019. jan. 09.
Az exjobbikos politikus az Echo TV Napi aktuális című műsorának volt a vendége, ahol többek között az ellenzéki mozgásokról beszélt - írja az Origo.
Újabb bizonyíték a Jobbik gerinctelenségére
2019. jan. 08.
A Jobbik elnökhelyettese egy lapinterjúban kimondta, hogy bárkivel hajlandóak összefogni. „Nemcsak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is együttműködünk, ha szükséges” – jelentette ki az egykori radikális párt második számú politikusa - írja az Origo.
Erősödött a Fidesz, gyengült a Jobbik
2018. dec. 05.
Két százalékkal növekedett a kormánypártok szavazóinak aránya októberről novemberre, a Jobbik tábora pedig ugyanennyivel csökkent - közölte a Nézőpont Intézet.
Újabb jobbikos mondott le
2018. dec. 03.
Lemond országgyűlési képviselői mandátumáról Szávay István; a jobbikos politikus ezt hétfőn jelentette be a Facebook-oldalán.
A Jobbikban kódolva van az antiszemitizmus
2018. nov. 30.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke szerint Szávay István jobbikos parlamenti képviselő nyilvánosságra került hangfelvétele egyértelművé teszi, hogy a Jobbik képviselői nem képesek a civilizált érintkezésre.
A parkolási helyzetről
2018. nov. 22.
A dunaújvárosi parkolási helyzettel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Barta Endre jobbikos önkormányzati képviselő csütörtökön.
Volnerék a Mi Hazánk Mozgalomban folytatják
2018. nov. 07.
A Mi Hazánk Mozgalom színeiben politizál ezentúl három korábbi jobbikos, most független országgyűlési képviselő. Volner János, Apáti István és Fülöp Erik szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: mindhárman kérték felvételüket a nemrég alakult pártba.
Volner János elismerte a tiltott pártfinanszírozást
2018. okt. 30.
Tényként beszélt a Jobbik tiltott pártfinanszírozásáról a Magyar Időknek adott interjújában Volner János – írta a lapnak küldött közleményében az Állami Számvevőszék kommunikációs vezetője - írja az Origo.
Jobbikos tüntetés, tojásdobálással
2018. okt. 24.
Október 23-án este a közmédia Kunigunda útján található épülete elé vonult pár száz jobbikos - írja a 444.hu internetes portál.
Itt a legújabb kilépési hullám a Jobbikban
2018. okt. 24.
Egy polgármester, egy regionális igazgató, egy megyei sajtófőnök, valamint a Jobbik Ifjúsági Tagozatának (IT) korábbi alelnöke is távozik - derül ki Volner János, a Jobbik volt alelnökének Facebook-bejegyzéséből. A politikus korábban megjósolta, hogy újabb kilépési hullám fogja sújtani a a pártot - írja az Origo.