kenu

Kajak-kenu Világkupa: felkészülésnek is jó volt

Kajak-kenu Világkupa: felkészülésnek is jó volt

2016. máj. 22.

A "B" döntő hatodik helyén végzett a duisburgi Világkupán a Dunaferr SE kenusa, Hajdu Jonatán, aki tovább folytatja felkészülését a második olimpiai válogatóra.

Kajak-kenu: egy ezüst a nyitónapon

Kajak-kenu: egy ezüst a nyitónapon

2016. máj. 21.

Remek versenyzéssel ért el második helyezést a győri Maraton Magyar Bajnokság első napján a Dunaferr SE fiatal kenusa, Slihoczki Ádám a kenu kettesek 18 kilométeres számában.

Hajdu Jonatán nagyot lépett az olimpia felé

Hajdu Jonatán nagyot lépett az olimpia felé

2016. máj. 13.

Hatalmas csatában, de megnyerte az első válogató versenyt a Dunaferr SE kenusa, Hajdu Jonatán, aki komoly lépést tett az olimpiai részvétel felé.

Vass Andrásék szomorú harmadik helye

Vass Andrásék szomorú harmadik helye

2016. máj. 12.

A kenu 1000 méteresek között induló Vass – Bodonyi párosnak nem sikerült elérnie a célját, így ebben a számban nem lesz dunaújvárosi induló az olimpián.

Remekeltek a Dunaferr kenusai

Remekeltek a Dunaferr kenusai

2016. ápr. 25.

Két első és egy harmadik helyezéssel a tarsolyukban térhettek haza a hétvégén megrendezett szolnoki tájékoztató viadalról a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának versenyzői.

Vass András egyesre és párosra is készül

Vass András egyesre és párosra is készül

2016. ápr. 20.

Vass András két számban is rajthoz áll a kajak-kenu olimpiai válogatóján, ahol olimpiai és világbajnoki érmesek ellen kell bizonyítania.Májusban rendezik Szegeden a kajak-kenu sportág olimpiai válogatóját, ahol eldől, kik képviselik hazánkat az ötkarikás játékokon.

Kenu: kemény időszak vár Vass Andrásra

Kenu: kemény időszak vár Vass Andrásra

2016. már. 08.

Hazatért dél-afrikai edzőtáborából Vass András, a Dunaferr SE kenusa, aki a közeljövőben sem pihenhet, hiszen minden álma az olimpiai kvalifikáció kivívása, amihez még rengeteg munkát kell elvégeznie.

Melegebb vizeken készülnek kenusaink

Melegebb vizeken készülnek kenusaink

2016. feb. 10.

Vass András Dél-Afrika, míg Hajdu Jonatán Florida felé veszi az irányt a hétvégén, hogy részt vegyen a sportág szövetsége által szervezett háromhetes edzőtáborban.

Vass András már munkába állt

Vass András már munkába állt

2016. jan. 15.

A téli hónapok is aktívan telnek a Dunaferr SE világbajnoki bronzérmes kenusa, Vass András számára, aki januárban még hazai környezetben, februártól viszont előbb Dél-Afrikában, majd Portugáliában, edzőtáborban készül az új szezon kihívásaira.

Kajak-kenu: új időszámítás kezdődik

Kajak-kenu: új időszámítás kezdődik

2015. szep. 01.

Világbajnoki dobogókat, országos bajnoki címeket és egy olimpiai kvóta helyet szereztek a Dunaferr SE kenusai az idei szezonban, s a kiváló eredményeknek köszönhetően résnyire nyílt az ajtó sportolóink számára a riói olimpia fele.

Kajak-kenu: két arany a zárónapon

Kajak-kenu: két arany a zárónapon

2015. aug. 29.

A Dunaferr SE két kiváló kenusa, Vass András és Hajdu Jonatán is a dobogó legfelső fokára állhatott a szolnoki Országos Felnőtt bajnokság utolsó versenynapján.

Kajak-kenu: Vass András újabb aranya

Kajak-kenu: Vass András újabb aranya

2015. aug. 28.

A kenu négyesek 500 méteres versengésében szerzett aranyérmet a Dunaferr SE versenyzője a szolnoki Országos Felnőtt Bajnokságon.