nyár
Óriási dugók várhatók az utakon
Az előzetes információk szerint hétvégére szinte valamennyi balatoni szállást lefoglalták, emellett a napokban zajlik a Balaton Sound is, amely még a szokásosnál is nagyobb forgalmat generál majd az eddigi tapasztalatok alapján.
Írtják a szúnyogokat
A központi finanszírozású országos szúnyoggyérítési program keretében a múlt héten Békés, Tolna és Zala megyében, valamint a dunaújvárosi térségben hajtottak végre kiterjedt kezeléseket.
Változékonyabbra fordul időjárásunk
A jövő héten sok lesz a napsütés, de a hét közepén esőre és átmeneti lehűlésre kell készülni, a hétvégén azonban ismét visszatér a 30 Celsius-fok közeli meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
A héten már nem lesz ilyen durva hőség
Hétfőn a hajnali és a délutáni órákban várható szórványosan zápor, zivatar. A köztes időszakban lehet a legtöbb napsütés.
Nyári diákmunka idén is
Indul a nyári diákmunkára való jelentkezés városunkban. Mint minden évben, így idén is városunk és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében a 16. életévüket betöltő, dolgozni vágyó tanulók tereprendezési, takarítási és kertészeti munkák elvégzésére jelentkezhetnek július 15-ig.
37 fok, tűző nap, vihar, orkán, jégeső - Ez vár ránk a hétvégén
A hétvégén folytatódik az országos kánikula: akár 37 Celsius-fokig is melegedhet a levegő, s több helyen még a leghidegebb órákban is 20 fok felett alakul a hőmérséklet. Ezzel együtt szombaton még kisebb körzetekben, vasárnap már többfelé heves zivatarokra: jégesőre, viharos szélre is készülni kell.
Elrajtolt a táborszezon
Júniusba a gyerekek nagy örömére eljött a vakáció, a pihenés ideje. A Munkásművelődési Központ idén is rengeteg játékkal és alkotómunkával készült asaját kézműves táborára.
Kiváló a szabadstrand vízminősége
Kiváló vízminősítést kapott a Szalki-sziget szabadstrandja. Az eredmény megtekinthető az Országos Közegészségügyi Központ honlapján is. A strand szolgáltatásai között a tavalyi évhez hasonlóan idén is megtalálható a napozóágy bérlés,a napernyő-, valamint a vízibicikli bérlés is.
Másodfokú hőségriasztás van érvényben
Ma nulla órától vasárnap éjfélig az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos.
A legrövidebb éjszaka
Abban a gyászos évben, 1919-ben, amikor az ország a sötét és hosszú éjszakák idejét élte, s az embereken már halálos fásultság uralkodott, egy júniusi nap bíztató hírt hozott Pentele népének…
A hőingadozás veszélyei
Fejfájás és szédülés. Ezek a hőingadozás és a hirtelen időjárás változás leggyakrabban előforduló tünetei, amelyek megterhelik az emberi szervezetet. Ez ellen a leghatékonyabb védekezést a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel jelenti.
Záporok, zivatarok, 30 fok - Marad a változékony idő
A jövő héten is folytatódik a meleg, de változékony idő. A napsütés mellett lehetnek záporok, zivatarok, de az átmeneti enyhülés után egyre többfelé ismét 30 Celsius-fok körüli maximumok lesznek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.

