szolgáltató
Különös körültekintést kér a vízszolgáltató
2022. aug. 18.
Az elmúlt száz év legszárazabb időszakában, az idén nyáron tapasztalt rendkívüli kánikula miatt a valaha mért legalacsonyabb vízállás közelébe apadt a Duna vízszintje, ami miatt kiemelten szükséges a lakosság tudatos vízfogyasztása, hangsúlyozza a Mezőföldvíz Kft. lapunkhoz eljuttatott összegzése.
Élettel telt meg a régi Bánki iskola épülete
2021. okt. 12.
A régi Bánki iskola épülete évek óta áll a DVG Zrt. üzemeltetésében, azonban egészen tavalyig szinte teljesen kihasználatlanul. 2020-ban kezdődött meg az a napjainkra lassan beérő folyamat, amelynek során a korábbi technikum épületében egyfajta szolgáltatóház jött létre.
Búcsú a DVCSH-tól – örökre
2021. jún. 25.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) is úgy ítélte meg, hogy a DVCSH Kft. nem alkalmas a távhőszolgáltatásra. Új szereplő jön júliustól, a DVG helyett azonban az állami tulajdonú MVM Oroszlányi Távhőszolgáltató Zrt.-t jelölte ki arra, hogy július 1-jétől átvegye a feladatot Dunaújvárosban.
Ideiglenesen nem lesz ivóvíz
2019. júl. 24.
A DVCSH tájékoztatása szerint a Béke téren történt út süllyedés miatt, a társaság időszakos és szakaszos víz kizárásokat végez. A munkálatok idején, rövid idejű vízhiányok lehetnek illetve az érintett területen a város ivóvízében zavarosodás fordulhat elő.
Életveszélyes az áram- és gázlopás
2019. júl. 09.
Magyarországon az utóbbi években kevésbé jellemző az energialopás, de még most is jelentős számban fordulnak elő olyan esetek, amikor szabálytalan beavatkozás történik a hálózaton, az illegális beavatkozás nemcsak anyagi veszteséget okoz a szolgáltatóknak, hanem életeket is veszélyeztet - hívta fel a figyelmet az NKM Nemzeti Közművek Zrt. kedden az MTI-nek küldött közleményben.
Lakásvásárlás - Mi legyen a mérőórákkal?
2017. jún. 18.
Pénzügyi kockázata van annak, ha egy ingatlan régi és új tulajdonosa nem együtt intézi a közműórák átírását – figyelmeztetett a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Kolozsi Sándor főosztályvezető azt javasolja, hogy a mérőórák állásáról jegyzőkönyv is készüljön.
Nem kapcsolja ki az áramot az E.ON az ünnepek alatt
2015. dec. 14.
Az ünnepekre tekintettel felfüggeszti a tartós számlatartozások miatti kikapcsolásokat az érintett lakossági ügyfeleknél december 16. és január 6. között az E.on csoport.