támogatás

Százhúszezer forint adomány

Százhúszezer forint adomány

2016. dec. 23.

Móna Jázmin Letícia gyógykezelését nyolcvanezer, az Első Magyar Állatjogi Alapítványt pedig negyvenezer forinttal tudta segíteni az Adománykuckó a városlakók felajánlásának jóvoltából.

A kormány támogatja az egyszülős családokat

A kormány támogatja az egyszülős családokat

2016. dec. 22.

A kormány támogatja az egyszülős családokat, nem elítélni, hanem segíteni kell az ilyen családokat és az egy szülő által nevelt gyermekeket - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Közel 300 millió forintot nyert a város

Közel 300 millió forintot nyert a város

2016. dec. 09.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból megvalósuló bölcsőde-fejlesztésmegvalósításához 296,26 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert el Dunaújváros.

735 ezer diák kap ingyen tankönyvet

735 ezer diák kap ingyen tankönyvet

2016. aug. 29.

A diákok kétharmada - minden alsó tagozatos gyermek és a szociálisan rászoruló felsősök, vagyis összesen 735 ezren - ingyenesen kapja a tankönyvcsomagot a héten kezdődő tanévben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Nagycsaládosok: számos támogatás segíti az iskolakezdést

Nagycsaládosok: számos támogatás segíti az iskolakezdést

2016. aug. 28.

Idén is többféle támogatás segíti az iskolakezdést - emlékeztetett a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökhelyettese az M1 aktuális csatornán.

Még lehet pályázni a hűtőgépcsere programra

Még lehet pályázni a hűtőgépcsere programra

2016. júl. 26.

Több mint 6.000 közép-magyarországi pályázó jelentkezett az Otthon Melege Program hűtőgépcsere alprogramjára.

Közel százezer gyerek nyaralását segítik

Közel százezer gyerek nyaralását segítik

2016. júl. 12.

Mintegy 4,4 milliárd forinttal támogatja idén a kormány az Erzsébet-táborokat, amellyel több mint kilencvenezer gyermek nyári vakációját segítik.

Fejlesztési támogatások a megyében

Fejlesztési támogatások a megyében

2016. júl. 04.

Összesen 45 millió forint összegű visszatérítendő támogatásban részesült Fejér megye öt önkormányzata a Fejér Megyei Önkormányzat kezelésében működő, a települési önkormányzatok beruházásait, fejlesztéseit segítő Pénzügyi Keretben rendelkezésre álló forrásból.

Júliustól újra lehet pályázni hűtőgépcserére

Júliustól újra lehet pályázni hűtőgépcserére

2016. máj. 31.

Július 4-től újabb 500 millió forintos kerettel vissza nem térítendő támogatást biztosít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztóberendezések) cseréjéhez. A pályázati folyamatban előnyt élveznek az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok.

Pünkösdi pénz a nyugdíjasoknak

Pünkösdi pénz a nyugdíjasoknak

2016. máj. 12.

Cserna Gábor polgármester mai sajtótájékoztatóján elmondta, a karácsonyi támogatáshoz hasonlóan, Pünkösdkor is egyszeri, ötezer forintos támogatásban részesítik városunk nyugdíjasait, összesen mintegy hatvan millió forint értékben.

Több pénzből gazdálkodhatnak az önkormányzatok?

Több pénzből gazdálkodhatnak az önkormányzatok?

2016. ápr. 27.

Több mint hatmilliárd forinttal javasolja megemelni az önkormányzatok előirányzatát az ideihez képest a kormány a jövő évi költségvetésről szóló előterjesztésében.

Határtalan kirándulás

Határtalan kirándulás

2016. ápr. 16.

Olyan tanulmányi kirándulásokat is támogat a kormány, amellyel határon túli, magyarlakta településekre látogathatnak a diákok. Ilyen pályázatot nyert most a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola.