Csapatfotózást tartott a Dunaújváros PASE együttese. A rendezvényt hagyományosan az első hazai találkozó előtt szokták megtartani, ez idén sem volt másképp. A fotózáson az első csapat játékosai mellett a technikai munkatársak, valamint az edzői stáb is részt vett.
Labdarúgás: fényképezőgép előtt a DPASE
A rovat további hírei: Sport
Az utolsó fordulóban dől el a DFC sorsa
Bő fél órát emberhátrányban játszva szenvedett 3-0-s vereséget az éllovas Szentlőrinc elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Ifjú hosszabbítók az Acélbikáknál
Négy fiatal játékosa is szerződést hosszabbított a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatával.
Elhozta a két pontot Kisvárdáról a Kohász
Kiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet a DKKA felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.
DSTV: sportágat választottak
A dunaújvárosi oktatási intézmények igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy a fiatalok lehetőség szerint sportoljanak, vagy legyen valami sportos hobbijuk. Nagy hagyománya van a BIROK Szabó Magda Tagintézményében a sportágválasztó napnak is – a közelmúltban kilenc különböző mozgásformával ismerkedhettek meg az alsósok. Hangkép.
Nehéz hatvan perc előtt a DKKA
A kiesés elkerüléséért küzdő Kisvárda otthonában lép pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata szombaton este.
Tóth Gergely a DAB első érkezője
Az előző Erste Liga szezonban még a Budapest Jégkorong Akadémia színeiben játszó, dunaújvárosi születésű Tóth Gergely a DAB jégkorongozóinak idei első szerzeménye.
Kovács-Seres Hunor újra nemzetközi mezőnyben bizonyíthat
Olaszországban, Piombinoban ugrik tengerbe a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor az Európa Kupa első fordulójában.

