Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Lakásfinanszírozás: ezeknek az új kitételeknek is meg kell felelni

Közélet
rendelet
kormány
csok

facebook megosztás

doszerk - 2015. szep. 24., 08:16

Amennyiben a lakás ráköthető a szennyvízcsatornára, úgy ezt meg kell tenni ahhoz, hogy a lakás legalább komfortosnak minősüljön, ami többek között feltétele a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) igénylésének - egyebek mellett így módosította a kormány a lakásfinanszírozási rendeletét.

A jövő pénteken hatályba lépő módosítás kiegészül azzal is, hogy az önkormányzati lakás, valamint a szolgálati lakás bérlete nem zárja ki a csok - régi nevén a szocpol - igénybevételét.

A rendelet eddig is a gyermekek számától tette függővé a minimális alapterületet, vagyis azt, hogy legalább mekkorának kell lennie a lakásnak ahhoz, hogy járjon utána a csok. Maga a támogatás is a gyermekek számától függ.

A módosítás előírja, hogy a minimális alapterület számításnál figyelembe kell venni azokat a gyerekeket is, akik után korábban már igénybe vették a szocpol támogatást. A csok viszont nem jár utánuk.

Például ha egy család négy gyermekkel költözik az új lakásba, akkor legalább 70, de legfeljebb 85 négyzetméteres lehet az új lakás, a csok pedig 1 millió 600 ezer forint. Amennyiben két gyermek után már korábban igénybe vette a család a szocpolt, a minimális alapterület akkor is legalább 70 négyzetméter, viszont a csok csak két gyermek után jár, amelynek összege 800 ezer forint.

MTI

A rovat további hírei: Közélet

Ismét jót futott a város! (galériával)

Ismét jót futott a város! (galériával)

2025. máj. 31.

Parádés időben, remek hangulatban, igen komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű közösségi eseményt a Városháza téren szombaton délelőtt.

"A segítő szándék a legfontosabb tényező"

"A segítő szándék a legfontosabb tényező"

2025. máj. 30.

Az Életút című konferencia keretében, a korábbiaknál jóval nagyobb merítéssel szervezte meg a szociálpolitikai kerekasztal évi rendes tanácskozását az önkormányzat: az eseménynek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvényterme biztosított helyszínt szerdán délután.

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

2025. máj. 30.

Több apropója volt a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete legutóbbi, május végi találkozójának. Barta Endre alpolgármester plüssökkel lepte meg a fellépő gyerekeket, Szabó Zsolt alpolgármester pedig fát ajándékozott az egyesületnek.

Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése

Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése

2025. máj. 30.

Dunaújváros zöldterületei és fái nem csupán a városképet szépítik, hanem fontos szerepet töltenek be a helyi közösség életében is. Most nagyszabású projekt keretében a város faállománya digitális nyilvántartásba kerül, köszönhetően egy közvetlen uniós pályázatnak. 

Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén

Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén

2025. máj. 29.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. Az ülésen összesen öt témát tárgyalt a testület. A rendkívüli ülés indoka, hogy a köztemető üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást kellő időben el lehessen kezdeni.

Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége

Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége

2025. máj. 29.

Egy iskola életében nem szokatlan, hogy az intézmény kollektívája az esztendő végén, vagy épp bármilyen különleges apropókból gálát szervez. A Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI-ben ezt az eseményt fesztiválnak nevezik – ők szerda délután ünnepeltek.

Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten

Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten

2025. máj. 28.

A Parázs-Varázs hétvégéje minden évben színes kavalkádot ígér – idén új programsorozattal is készültek gyermeknap alkalmából. A Szalki-sziget adott otthont vasárnap az ÖKO-napnak, ahol kisebb és nagyobb gyerekek vehettek részt az interaktív feladatokban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  3. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  4. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  5. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő