Elmélkedő nap a mai. Családtagunk, barátunk elvesztésekor szótlanná válunk. Emlékezünk. Gondolatainkba mélyedünk. Ugyanígy az Egyház vagyis a hívek világot átfogó közössége Jézus kereszthalála után kegyeletes csönddel adózik a Mester emlékének. Lélekben a sírjánál időzik ilyenkor a keresztény ember.
A némaság uralja a templomokat. Estére aztán minden megváltozik. Az ősi katolikus időszámítás szerint ugyanis a szombat esti sötétség beköszöntével már a vasárnapot éljük. Ezzel belépünk húsvét vigíliájába. Az esti feltámadási mise az egyházi év leggazdagabb szertartása.
A tűzszenteléssel kezdődik: sok helyen a templom előtti téren máglyát gyújtanak, ebből élesztik föl a húsvéti gyertya lángját. Ez Jézus feltámadását, a fénynek a sötétség felett való győzelmét jelképezi. A templomba bevonulás után a pap a húsvéti öröméneket énekli.
A kilencrészes igeszakaszban, a Szentlecke felolvasása előtt kigyúlnak a fények, felzúg az orgona, megszólalnak a nagycsütörtök óta hallgató harangok és csengők. Hang- és fényáradat adja hírül: a sírbarlang kiürült, Krisztus feltámadt.
Az igehirdetés után felcsendül az örvendő ének, az alleluja. A prédikációt a keresztségi fogadalom megújítása, majd a keresztkutak és a víz megáldása követi. A nagy ünnepélyességgel zajló szertartást körmenet zárja. Manapság – a régi szokásoktól eltérve – némely templomban a feltámadási misét és a zászlós körmenetet vasárnap reggel végzik.
A húsvétköszöntés hagyományához hozzátartozik a böjtidő lezárását jelképező, a sonka és a tojás feltálalásával, a kalács kínálásával zajló kiadós családi lakoma.
