Új könyve jelent meg a dunaújvárosi író-filmrendezőnek, Bernáth Zsoltnak. „A plafonlakók válaszolnak” című mű alapvetően kisnovellák és egy kisregény gyűjteménye, amelynek stílusa és egyfajta „bernáthosan” remek hangulati érzéke van, tele csodákkal.
„Amikor az ember kinövi és levedli a bőrét, sok minden lehámlik vele együtt. A barátok, akik a múlt hűséges játszótársai, de nincs belépőjük a jövőbe. A régi szerelmek, akiket más ölel, és akik mást ölelnek. Akik a múlt fénylő szobrai, de elporlanak, és darabjaikat elviszi a szél a végtelenbe.” – olvasható a könyvben, amelyről a szerző sem tagadja, hogy egy valódi újraszületés hozománya:
Nem akarok misztikus dolgokba belemenni, hogy ehhez az újjászületéshez régebben meg kellett halni, s újjászületni, ahogyan a keletiek mondják. Most gyorsabban élünk, szinte több életet élünk meg egy testben. Ebből jönnek az újabb és újabb korszakok, mintha véget érne az életed. Nekem a második kislányom születésekor történt ez meg, aki már két éves. Azóta minden más, az értékrend, a célok, minden átalakult bennem, aminek hatása van a külvilágra is. Ez a könyv is az életről, a halálról, annak összefüggéseiről szólnak, ahogy az első novelláskötetem is.
Válaszolnak egyébként a plafonlakók?
Igen, csak faggatni kell őket. Valamiféle választ ki lehet tőlük csikarni. Körülbelül azt mondják, hogy tegyem a dolgomat, ahogy eddig, attól függetlenül, hogy ez jár-e világi, anyagi sikerekkel. Nem tudok nem írni, filmezni. Gyerekkoromban sem tettem fel a kérdést, hogy miért írok, most sem kell feltennem. Akkor is telefirkáltam a spirálfüzeteket, de most talán egyszerűbb. Azt hiszem, a világ változik, és mi nem változunk. Belelapoztam egy Seneca könyvbe, otthon van a polcon. Hihetetlen, hogy az akkori intelmek ma is érvényesek, pedig több ezer évesek. Ugyanazokat cipeljük, csak most mobiltelefonnak hívják, vagy internetnek.
