Szoboravatás a zeneiskolánál
Csodás egységű közteret adtak át a Sándor Frigyes Zeneiskola előtt, ahol az intézmény névadójának szobrát leplezték le szombaton.
Dunaújváros értékteremtésének részeként, a DVG Zrt. munkájának nyomán, a Zene Világnapján Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester Kodály Zoltánt idézve szólította meg az egybegyűlteket: „A zene az életnek olyan szükségelte, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.”.
Hangsúlyosan beszélt arról is, hogy az önkormányzat számára nem volt kérdés, hogy egy ilyen kezdeményezést támogatva elismerjék az iskola által teremtett értékeket.
- Egy újabb kulturális térrel lettünk gazdagabbak, egy olyan térrel, ahol a szabadtéri zenei koncertek alkalmával még közelebb kerülhetünk a klasszikusokhoz. Fontos ez diákoknak, tanítóknak, a városlakóknak, és úgy gondolom, rendkívül fontos a zenei kultúránk hagyományainak ápolásához!– mondta az alpolgármester.
Az ünnepélyes szoborleleplezésen jelen volt Sándor Frigyes lánya, Sándor Anna, aki meghatottan és szeretettel beszélt az esemény kapcsán.
- Édesapám nagyon meghatározó személy volt egész életemben, pici koromtól fogva. Zenei nevelésemben is aktívan részt vett. Az általa megalapított kamarazenekarban játszom azóta is, negyvenhárom éve. Ezért is fontos nekem. Horváth Dénes a növendéke volt, és amikor megkeresett, hogy édesapámról nevezzék el az iskolát, beleegyeztem. Az iskola fantasztikus módon viszi tovább az emlékét, Sándor Frigyes Napok, koncertsorozatok vannak, versenyek. Több ízben jártam itt a Liszt Ferenc Kamarazenekarral is játszani ezeken a díjátadókon, megtisztelő, hogy így ápolják a hagyományokat. Úgy gondolom, nincs elveszve a magyar zene.
Horváth Dénes, egykori igazgató is örömmel nyugtázta a hagyományteremtés szándékával létrejött téravatót.
- A jó szándékú, jóakaratú cselekvéseknek előbb-utóbb megvan a maradandó gyümölcse. Mi ezt a névfelvételt egyfajta pedagógiai programnak szántuk, s örömmel veszem észre, hogy a mai napig tartja magát.
Az iskola névadójáról készült mellszobor alkotója Rohonczi István ROHO meggyőződése, hogy ez az esemény is a polgárosodás egyik momentumának tekinthető.
- Nekem vesszőparipám, hogy egy szobor nem önmagában létezik, hanem a térrel együtt. Éppen ezért nagy köszönet jár a DVG Zrt. munkatársainak, akik az iskolával összhangba tették a környezetet. Aki emlékszik, hogy nézett ki, azok tudják, hogy valódi értékteremtés zajlott. Közösségi térré lett most a helyszín. A zeneiskola pedig méltó módon helyezkedik el ebben.
Moravecz Attila, a zeneiskola egykori igazgatója, a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke nagy örömmel tapasztalta, hogy kezdeményezésük megvalósult.
- Pontosan két évvel ezelőtt született az ötlet, hogy névadónknak szobrot emeljünk. Tisztelegve neki, s megteremtve azt az esztétikai tekintélyt is az intézménynek, ami szerintem jár, méltó összhangot sikerült teremteni. Kellett ez a klasszikus hely ennek a művészeti iskolának, és ez a tér az összejövetelekre, a zenére, a találkozásra ad lehetőséget.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: Rosti a Restiben – már másodszorra
2025. ápr. 17.
Folytatódott a nemrégiben útjának indított nagyszerű kezdeményezés a Resti Bisztróban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola újabb diákja állíthatta ki a műveit az étteremben – az érdeklődők Kajtár Lara munkáiból láthatnak válogatást. Hangkép.
A virágvasárnap varázsa a vegyeskarral (galériával)
2025. ápr. 16.
Ihletett-szép koncerttel lepte meg a közelgő húsvét jegyében a muzsika szerelmeseit a Dunaújvárosi Vegyeskar: a korszakokon, műfajokon át ívelő virágvasárnapi hangverseny helyszíne a református templom volt – ahol immár visszatérő vendégként lépett pódiumra a kórus.
Sándor Frigyes Hét a zeneiskolában: élmények és elismerések
2025. ápr. 15.
Folytatta a szép hagyományt az intézményi közösség, idén is méltó módon ünnepelte névadóját a Sándor Frigyes Zeneiskola. A jövő muzsikusai és művész-tanáraik egész héten át tartó programsorozattal tisztelegtek a jeles zenész, pedagógus öröksége előtt.
Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában
2025. ápr. 15.
Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában az év második felében Antonio Pappano karmestertől a zongorista Víkingúr Ólafssonon és a Nyerd meg az életed zenéjét megalkotó Csong Dzseilen át a dzsessz-zenész Diana Krallig.
A Morcheeba nyár után ősszel is jön Budapestre
2025. ápr. 14.
Az idén 30 éves Morcheeba zenekar nyár után ősszel másodszor is fellép Budapesten. A világhírű triphop formáció július 2-i Müpa-koncertje után október 22-én a Barba Negrában is műsort ad.
DSTV: Kiss Kálmán az Utószó sorozatában
2025. ápr. 12.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása. A közelmúltban helyi alkotó, Kiss Kálmán költő, tanár, a helyi irodalmi élet ikonikus alakja volt az Utószó élő irodalmi antológia vendége a Kortárs Művészeti Intézetben. Hangkép.
Lovagregénnyel a józan ész hírnökeként
2025. ápr. 11.
Folytatódott az Utószó irodalmi antológia. A rendezvény vendége Kemény István többszörösen díjazott költő, író, esszéíró volt. Legutóbbi kötetéről, a Lovag Dulcinea című verses lovagregényéről Gyöngyössy Csabával beszélgetett.