Mindenszentekkor megszaporodnak a tüzesetek

doszerk - 2016. október 27. 8:11

Mindenszentek idején és az azt követő Halottak napján általános szokás, hogy gyertyát gyújtunk azokért, akik már nem lehetnek velünk.

Sokan nemcsak a temetőkben, hanem otthon is gyertyagyújtással emlékeznek meg, emellett egyre jobban terjed a halloweeni töklámpás készítése is. Sajnos nem telik el év anélkül, hogy a tűzoltókat ne riasztanák temetőtüzekhez, vagy olyan lakástűzhöz, amelyet kegyeleti gyertya okozott.

November első napjaiban évente átlagosan húsz olyan esethez riasztják a tűzoltókat, ahol kegyeleti mécsesek, vagy koszorúk okoznak tüzet. Az esetek többségében csak kisebb, néhány ezer forintos kár keletkezik, de minden évben előfordul, hogy egy kegyeleti célból meggyújtott gyertya miatt semmisül meg egy épület.

A tűzeseteket leggyakrabban az okozza, hogy a mécseseket, gyertyákat könnyen meggyulladó anyagok közelében helyezik el, a keletkező lángok a temetőben a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek.

Temetőben csak mécsestartóban lévő mécsest tanácsos meggyújtani, ezeket a sírtól való távozás után el kell oltani. A Halloween alkalmából készített töklámpásokat és kegyeleti gyertyákat fontos olyan biztonságos helyre rakni, ahol nincsenek a közelben gyúlékony anyagok.

-OPH-

A rovat további hírei: Sziréna

Bíróság elé állhat a trafikrabló

Bíróság elé állhat a trafikrabló

2025. feb. 14.

Késsel fenyegetett, majd mintegy 300 ezer forinttal spurizott; a nagy port felvert ügy főszereplője ellen ráadásul gyorsított eljárásban hozott indítványt a Dunaújvárosi Járási Ügyészség, értesült a DO.

Kigyulladt egy lakóház Rácalmáson (FRISSÍTVE)

Kigyulladt egy lakóház Rácalmáson (FRISSÍTVE)

2025. feb. 09.

A tűzoltók három vízsugárral oltják a lángokat a Barackvirág utcában, a nyolcvan négyzetméteres ingatlan teljes terjedelmében égett, értesült a DO. (FRISSÍTVE)

Állatkínzásért felelhet a lelketlen gazda

Állatkínzásért felelhet a lelketlen gazda

2025. feb. 06.

A dunaújvárosi rendőrök hallgatták ki gyanúsítottként az 51 éves férfit, aki a felső Duna-parton kirakta és magára hagyta kutyáját. Állatkínzás vétsége miatt kezdtek eljárást ellene, értesült a DO.

Milliárdos csalás – vármegyei érintettséggel

Milliárdos csalás – vármegyei érintettséggel

2025. jan. 29.

Nagyszabású pénzmosási ügy végére kerülhet pont hamarosan a Mátrix Projekt keretében, értesült a DO. A Fejér vármegyei nyomozók a közel másfél milliárd forintos kárból eddig több mint 100 millió forintot visszaszereztek. Két külföldi és egy magyar állampolgárságú férfit már letartóztattak – további két magyar "cégvezető" bűnügyi felügyelet alatt áll.

Nehogy bedőljön a gondosórás csalóknak!

Nehogy bedőljön a gondosórás csalóknak!

2025. jan. 28.

Új típusú csalási módszerre figyelmeztették az időskorúakat és hozzátartozóikat a nagy közösségi portálon: a csalók gátlástalanul élnek vissza az érintettek jóhiszeműségével.

Zöldbe borult a táj – na jó, nem, csak a lakás

Zöldbe borult a táj – na jó, nem, csak a lakás

2025. jan. 24.

Dunaújvárosi gyanúsított ellen emelt vádat a járási ügyészség: a rendszeres kábítószer-fogyasztó férfi cannabis növényt termesztett a lakásán – komoly mennyiségi mutatókkal. Jeles botanikai képzettségről tett tanúbizonyságot, de nagyon bután bukott le, értesült a DO.

Drága lett a neten szőtt szerelem

Drága lett a neten szőtt szerelem

2025. jan. 22.

Az érzelmekkel játszott, dunaújvárosi nőt húzott le több mint hétmillió forinttal a magát amerikai katonának kiadó csaló. A megkárosított hölgy feljelentést tett a rendőrségen, a csalás ellen tipptárral is szolgálunk!