Honvédelmi döntősök
A Széchenyi Gimnázium Korona és kard csapata az 5., míg a Ryan közlegény megmentői csapat a 8. helyen végzett a középiskolások részére meghirdetett honvédelmi vetélkedőn.
Célra tarts! címmel hirdette meg hagyományos honvédelmi versenyét a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár. A megmérettetésre ötfős középiskolai csapatok jelentkezhettek. A döntőbe a Széchenyi István Gimnázium két csapata is bejutott, a Rabi Lívia Luca, Butáku Péter, Farkas Dávid, Czicza Kristóf, Kovács Ákos alkotta Korona és kard csapat, valamint a Imre Noémi, Imre Krisztián, Slihoczki Ádám, Juhász Gábor, Princes Ádám alkotta Ryan közlegény megmentői csapat. A döntőre Budapesten került sor, a Stefánia Palotában. Az egész napos rendezvényen először a 14 döntős csapat elméleti feladatokat oldott meg a honvédelem, a hadsereg, a hadtörténelem kérdésköreiben. Ezt követően a palota különböző helyszínein gyakorlati feladatokat is teljesíteni kellett, miközben a hadsereg tevékenységi köreivel is megismerkedhettek a résztvevők. A dr. Gentischerné Dani Zita és Hutvágnerné Róth Éva tanárok által felkészített Korona és kard csapat az ötödik, míg a Süveges Zoltán pedagógus által felkészített Ryan közlegény megmentői csapat a nyolcadik lett.
A Rabi Lívia Luca, Butáku Péter, Farkas Dávid, Czicza Kristóf, Kovács Ákos alkotta Korona és kard csapat (fotó: http://www.szig-dujv.hu)
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: Liliomfi a színpadon
2025. ápr. 14.
Sikeres volt a Waldorf iskola nyolcadik évfolyamos diákjainak művészeti vizsgaelőadása, derül ki a DSTV összegzéséből. A csapat Szigligeti Ede Liliomfi című produkcióját vitte színre a Városháza "C" szárnya dísztermében tartott bemutatón. Vidám, derűs közösségi munka kerekedett. Hangkép.
DSTV: ismerkedési nappal készültek
2025. ápr. 10.
Minden iskola életében fontos időszak a beíratás, valamint az azt megelőző ismerkedés, derül ki a DSTV összegzéséből. Így volt ez a Szent Pantaleimon Általános Iskolában is – a közelmúltban több lehetősége volt megismerkedni a szülőknek és a gyerekeknek az intézménnyel. Hangkép.
DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban
2025. ápr. 04.
Szép hagyományt folytattak a Rudas középiskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szakmák Napja című seregszemle keretében a diákok öt különböző szekcióban hallhattak előadásokat meghívott vendégektől, illetve egykori rudasosoktól a közelmúltban. Hangkép.
DSTV: ismerkedési napok az óvodai beíratás előtt
2025. már. 29.
A lehetőségről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése. Az óvodai beíratás előtt ezúttal is megszervezi a szülőknek és a kicsiknek a tagóvodákat bemutató mustráját a Dunaújvárosi Óvoda – három napon át várják tárt kapukkal az érdeklődőket. Hangkép.
DSTV: a pí napját ünnepelték
2025. már. 24.
1988 óta március 14. a csodás matematikai fogalom, a pí szám nemzetközi napja, emlékeztet a DSTV összegzése. A jeles napon izgalmas ismeretterjesztő napot tartottak az Arany János Általános Iskola felső tagozatosainak. Tudományos fantasztikus hangkép.
DSTV: a Pénz7 programjai a Rudasban
2025. már. 21.
Népszerű sorozat folytatódott a közelmúltban a Rudas középiskola falai között, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény immár tizenegyedszerre kapcsolódott be a Pénz7 elnevezésű országos program eseményeibe. Hangkép.
DSTV: Arany napja az iskolában
2025. már. 14.
A névadóról emlékezett meg az Arany János Általános Iskola közössége, derül ki a DSTV összegzéséből. Fontos feladat Arany nevének megőrzése – az intézményben ezt interaktív, mozgalmas program segítségével tették meg idén is. Hangkép.