Új felszereléseket kaptak a tűzoltóságok
Több mint 1,7 milliárd forint értékben új eszközöket, felszereléseket kapott tizenegy tűzoltóság és hat megyei igazgatóság.
Gépjárműfecskendőket, magasból mentőt, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatokat kiszolgáló terepjárókat, illetve egy felújított gépjárműfecskendőt adott át december 20-án dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Az összességében több mint 1,7 milliárd forintot érő eszközök tizenegy tűzoltóságra, hat megyei igazgatóságra, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központhoz, illetve a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra kerültek. Az egyik új tűzoltóautó a Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon fog szolgálatot teljesíteni.
Az átadási ünnepségen először dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, megbízott országos katasztrófavédelmi főigazgató mondott beszédet. A tizennégy és félmilliárd forintos forrást biztosító KEHOP-program keretében összesen száznyolc fecskendő áll majd rendszerbe. A tábornok köszönetet mondott a Generali Biztosító Zrt. felajánlásáért, az általuk biztosított százmillió forintból ugyanis hét olyan terepjárót lehetett venni, amely a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatok munkáját segíti majd.
– Ma a biztonság a legfontosabb közösségi érték, amelynek elérése érdekében mindent meg kell tenni. És ez a mai nap nagyon fontos lépés, hogy a mentő tűzvédelem területén, ezen a fontos biztonsági területen előrébb lépjünk – kezdte köszöntőjét dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. A miniszterhelyettes hozzátette, az idén már harmadszor adnak át gépjárműveket, felszereléseket, külön öröm, hogy a fecskendők magyar gyártásúak.
A beszédek után Kontrát Károly államtitkár és Góra Zoltán főigazgató átadta a gépjárművek jelképes indítókulcsát a területileg illetékes igazgatóságok vezetőinek. A Fejér megyei tűzvédelem hatékonyságát jelentős mértékben nővelő tűzoltóautó kulcsát Magosi Lajos tűzoltó ezredes, Fejér megyei katasztrófavédelmi igazgató vette át.
A Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság új gépjárműfecskendője már a laktanyában várja az első bevetését. Erre akkor nyílik lehetőség, amint az új típushoz szükséges kezelővizsgákkal rendelkeznek a tűzoltók. A képzés befejezését követően a székesfehérvári tűzoltósághoz tartozó negyvenegy település állampolgárainak biztonsága továbbra is magas színvonalon szavatolható.
A HEROS-RÁBA AQUADUX-X 4000 típusú gépjárműfecskendő kialakításakor a tervezők az ország úthálózatát, domborzati és időjárási viszonyait, valamint a tűzoltók igényeit egyaránt figyelembe vették. Az alvázat a Rába Járműgyártó Kft., a felépítményt pedig a BM HEROS Zrt. gyártja. A fecskendő négyezer liter vizet szállít. A tűzoltástechnikai berendezések alapját a hab előállítására is képes Rosenbauer NH 25 típusú szivattyú adja. Normál nyomásfokozatnál 10 bar nyomáson 2000 liter/perc, magas nyomásfokozatnál 40 bar nyomással 250 liter/perc víz szállítására képes. A jármű, amely hat tűzoltó és a számukra szükséges személyi és beavatkozói felszerelés szállítására alkalmas, nemcsak városi környezetben, hanem lakott területen kívül, akár nehéz terepviszonyok között is jól használható.
Fotók: katasztrófavédelem
A rovat további hírei: Közélet
Látványos irodafejlesztés a horgásztanyán
2025. szep. 10.
A napokban szép ünnepségre invitálta a vendégeket a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Ismét nagyobb beruházás valósult meg a horgásztanyán – a Gagarin térről a tanyára költözött a horgásziroda, remekül fest az új épületrész.
Egészséget, sok boldogságot, Erzsi néni!
2025. szep. 09.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Magyar Erzsébet, Erzsi néni a közelmúltban ünnepelte a 90. születésnapját családja körében. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg és köszöntötte otthonában a városvezetés nevében.
Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"
2025. szep. 08.
Az újtelepi összetartó közösség ismét nagy fába vágta a fejszéjét – a Jókai utcában található Tündérkert játszótér kap jelentős ráncfelvarrást. A közösségi tér a fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabb és szebb lesz, a gyerekek – és szüleik – legnagyobb örömére.
DSTV: megnyitott az óvoda
2025. szep. 08.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása az EGYMI tagóvoda zászlóbontásáról. Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Megszületett! Hangkép.
Meghitt, szép eseményen ünnepelte immár 35. születésnapját a „Jószoli” család
2025. szep. 05.
Megható pillanatok, örök emlékek: bensőséges ünneppel emlékezett a Jószolgálati Otthon fennállásának 35. évfordulójára. Az intézmény 1990. szeptember 3-án nyitotta ki kapuit akkor még Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona elnevezéssel, de az évek alatt már sokszor kiderült – ez a hely nem csupán intézmény, de egyúttal biztonságos családi közeg is. Igazi otthon.
Dunaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros: egy nap az egészségért és a közösségért
2025. szep. 04.
A Richter Gedeon Nyrt. országjáró edukációs és egészségmegőrző programsorozata, a Richter Egészségváros szeptember 20-án látogat Dunaújvárosba, a Városháza térre. Színes kínálattal csalogatnak – mindenkit szeretettel várnak!
Új intézményt alakítottak ki, már fogadják a gyerekeket az EGYMI óvodájában
2025. szep. 04.
Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Ezekkel az óvodásokkal eddig kizárólag a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben foglalkoztak – a napokban új intézmény kezdte meg működését.