Utókarácsonyi ajándék a Galacnak

Szárszó Lajos - 2016. december 28. 20:46

Hiába vezetett bő három perccel a meccs vége előtt még két góllal, végül 7-6-os vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák csapata a Galati gárdájától a MOL Liga ma esti fordulójában. Együttesünk csak magát hibáztathatja, óvodás hibákat elkövetve ajándékozott kettő pontot ellenfelének.

A jó helyzetkihasználásra hívta fel játékosai figyelmét a Dab másodedzője, Strenk Hunor, a karácsony utáni első, Galati elleni MOL Liga meccs előtt. Nem véletlenül, hiszen a vendégek az idei kiírásban két alkalommal – igaz, a hazai pálya előnyét kihasználva – megtréfálták a Bikákat. Itt volt tehát az ideje a visszavágásra, melyre minden esélye meg is volt a tabella ötödik helyén álló Bikáknak, a nyolcadik Galati ellen. Nagy lendülettel kezdtek a Bikák, akik hamar, kétszer egymás után tesztelték a vendég kapus reflexeit. Az első cserék sem akartak lemaradni a kezdő sorunktól, akik nagyszerűen szálltak be a játékba, és folyamatos nyomás alatt tartották a Galati kapuját. A fölénynek hamar meg is lett az eredménye, hiszen egy jobb oldali támadás végén Tanka Lőrinc szerezte meg a vezetést a mieinknek (1:0).

Ezt követően emberelőnybe kerültek Azari Zsolték, akik több ziccert is kidolgoztak, ám azok sorra kimaradtak, majd egy előre vágott koronggal az egykor újvárosban játszó Bushbacher Philip lépett meg védőink elől, akik a ziccert biztos kézzel fejezte be (1:1). A 9. percben már-már az újabb Dab előnynek örülhettünk, amikor a sporik video elemzést kértek, mely után visszavonták a találatot, majd Duschek Dávidnak kellett veszélyes helyzetben rátenyerelnie a pakkra. A folytatásban is jó iramú, izgalmas párharcot láthattunk, melyből a keményebb összetűzések sem hiányoztak, melyek kiállításokat eredményeztek. Az ebből kialakult négy a négy elleni játékból a vendégek jöttek ki jobban, akik Rusnák Ondrej bombája után már a vezetésüknek örülhettek (1:2). A középkezdés után több hazai lehetőség maradt kihasználatlan, majd Bushbacher tévesztette el a cserepadra vezető kijáratot, akit a hazaiak egy-két jól irányzott mozdulattal fordítottak a helyes irányba. Az első húsz perc végét jelző dudaszó előtt 24 másodperccel egy bulit követően sikerült az egyenlítés, amikor Azari Zsolt visszatett korongját Dansereau Keegan vágta a kapuba (2:2).

A fordulást követően ott folytatták a mieink a játékot, ahol előtte abbahagyták, így villámgyorsan sikerült újabb két gólt szerezni. Először Hruby Gellért használta ki Pál kiállítását (3:2), majd Dansereau egy szemet gyönyörködtető szóló végén lőtte ki a jobb alsó sarkot (4:2). Három perc alatt sikerült a fordítás, viszont a két gólos előny megtartása nem. Elég volt egy kisebb védelmi megingás, és örülhettek a vendégek, ráadásul kétszer egymás után! A 24. percben Pál Zsombor célzott pontosan, aki távolról vette be Duschek kapuját (4:3), majd egy kapu előtti kavarodást Lőrincz Levente használt ki (4:4). Potyogtak a gólok, hiszen öt perc alatt láthattunk négy találatot! Sőt! Nem sokkal később újabb fordulat - szerencsére pozitív előjellel - következet, amikor Azari váltotta gólra Dansereau passzát (5:4).  Ezt követően megpróbálták összeszedni magukat a védelmek, de a kapusok így sem maradtak munka nélkül. A 34. perc legelején Ladygin és Bushbacher nem éppen a szeretet jegyében köszöntötték egymást, akik ezért mindketten a büntetőpadra kerültek, így négy a négy elleni játék következett. Miután kiegészültek a csapatok három, négy hatalmas hazai ziccer maradt ki, melyet a mieink első sora dolgozott ki, majd Krajci közeli lövését védte nagy bravúrral Duschek. Ezzel azonban még nem lett vége a helyzetek sokaságának, hiszen egy hazai kontra végén száz százalékos helyzetben Azari nem találta el jól a korongot. A dudaszó pillanatában Ölander kapott két perces büntetést durva játékért, így emberhátrányban kezdtük a harmadik húsz percet.

Miután ezt sikerült kivédekeznünk, majd ismét felvenni a játék ritmusát, jöttek a lövéseink is. Előbb Dansereau hatalmas erejű bombája csattant nagyot a palánkon, majd Azari éles szögből leadott korongját védte Lakosil. Az izgalmakat újabb hazai kiállítás fokozta, ám azzal nem tudott mit kezdeni a Galati. A kiválóan dolgozó első sorunk alakított ki újabb helyzetet, majd Léránt tüzelt a harmad közepéről. A nyugtatóan ható hatodik gólra az 53. percig kellett várni. Ekkor Nagy, majd Becze volt a pakk útja, mely végül a kapu torkában álló Kaskovig jutott, aki közelről kotorta azt a kapuba (6:4). Három és fél perccel a vége előtt potyagóllal zárkózott közelebb az ellenfél, hiszen Hildebrand kék vonalról leadott lövése átjutott kapusunkon, majd a korong átvánszorgott a gólvonalon (6:5). Ez felpaprikázta a Galac játékosait, akik az időkérésüket követően Krajci góljával egyenlítettek (6:6). Flinta 23 másodperccel a vége előtt került a büntetőpadra, így emberelőnybe kerültünk. A dudaszó pillanatában ugyan sikerült bejuttatni a pakkot az ellenfél kapujába, ám azt a játékvezetők – egy kis videózás után – érvénytelenítették, így jöhetett a hosszabbítás. A Bikáknak azonnal megvoltak a helyzeteik, azok azonban sorra kimaradtak, melyet Krajci révén büntetett az ellenfél (6.7), így a végén a Galati örülhetett a két pontnak.

Dunaújvárosi Acélbikák - Dunarea Galati 6-7 (2-2, 3-2, 1-2, 0-1) - hosszabbítás után

DAB: Duschek – Hruby 1, Ladygin (1), Azari 1 (1), Cseter (2), Dansereau 2 (1), Pfeil, Ölander, Becze (1), Nagy (1), Kaszkov 1, Lencsés, Lévai, Németh, Borbás, Léránt, Pál, Török, Mátyásy, Odnoga (1), Tanka 1. Vezetőedző: Lee Gilbert.

Galati: Lakosil – Tamás, Bednár (2), Krajci 2 (2), Rusnak 1 (4), Bushbacher 1, Flinta (1), Pál Zs. 1, Lőrincz 1 (1), Mihály (1), Pál Z., Rasulov (1), Munteanu, Popa, Neagos, Hildebrand 1 (1). Vezetőedző: Marius Trandafir.

A rovat további hírei: Sport

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

2025. szep. 08.

Nagyon korán emberhátrányba került, de remekül védekezett és gól nélküli döntetlent ért el a Nagykanizsa elleni hazai összecsapáson a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

2025. szep. 08.

A hátráltató tényezők ellenére is óriásit küzdöttek Katona Réka Sáráék, így a DKSE ifjúsági korú kajakosa szépen fénylő ezüstéremnek örülhetett a győri maraton világbajnokságon.

Vereséggel kezdett a Kohász

Vereséggel kezdett a Kohász

2025. szep. 07.

Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.

Hazai rangadó előtt a focisták

Hazai rangadó előtt a focisták

2025. szep. 06.

A tabellán második Nagykanizsa elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.

Fővárosi nyitány a bajnokságban

Fővárosi nyitány a bajnokságban

2025. szep. 06.

A Vasas vendégeként vág neki a bajnokság küzdelmeinek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma este hat órától.

Vereséggel kezdtek a fiatalok

Vereséggel kezdtek a fiatalok

2025. szep. 05.

A DKKA U18-as és U20-as együttese is kikapott a 2025/2026-os korosztályos bajnokság első fordulójában.

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

2025. szep. 05.

Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.