Dunaújváros Hetilap

A gyed extra mérföldkő volt a családtámogatásban

doszerk - 2017. január 15. 8:40

A gyed extra három évvel ezelőtti bevezetése mérföldkő volt a családtámogatásokban - mondta a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.

Novák Katalin közölte, a gyed extra bevezetésének évében, 2014-ben 47 ezren, 2015-ben 59 ezren, tavaly pedig már 70 ezren igényelték ezt a támogatási lehetőséget.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a gyed extra a választás szabadságát nyújtja a kisgyermeket vagy -gyermekeket nevelő családoknak, és emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a polgári kormány állította vissza a hároméves gyest, ami szintén fontos lépés volt a családtámogatásokban.

Hangsúlyozta, a cél, hogy Magyarország valóban családbarát ország legyen, és ehhez nyújt segítséget a gyed extra is.

Novák Katalin ismertetése szerint a gyed extra támogatja azokat a szülőket, akik úgy döntenek, hogy otthon maradnak gyermekeikkel vagy kisgyermek mellett szeretnének munkát vállalni, illetve azokat a családokat is, amelyekben kis korkülönbséggel születnek a gyermekek, valamint lehetőség van két féléves felsőoktatási jogviszony után is igényelni ezt a támogatást.

 

Fotó:MTI

 

Elmondta, 2013-hoz képest 2016-ban 32 milliárd forinttal többet költött a kormány a gyes, gyed és csed (csecsemőgondozási díj) támogatásokra.

Egyúttal kiemelte, hogy a minimálbér 15 százalékos emelésével még több pénzhez jutnak a családok, hiszen így a gyed havi 23 ezer forinttal emelkedik, a bruttó "plafon" 178 500 forint lesz, ami 84 ezer családnak nyújt segítséget. A hallgatói gyed összege is növekedett jelentős mértékben - mondta - hozzátéve, az alapképzésben részvevők számára havi 11 ezer, mesterképzés és osztatlan képzés esetén pedig havi 22 ezer forint a növekedés.

Novák Katalin megemlítette azokat az intézkedéseket, amelyek a gyed extrához hasonlóan segítik a gyermeket nevelő családokat, ezek közé tartozik például a rugalmasabb bölcsődei rendszer, a családi adókedvezmény folyamatosan növekvő mértéke vagy az otthonteremtési támogatás bevezetése.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete

Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete

2025. dec. 05.

Megtartotta hagyományos évzáró közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete a Campus étteremben. Az esemény részeként adta át Pintér Tamás polgármester a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” elismerést Kondor László címzetes elnöknek, a Rudas iskola címzetes igazgatójának.

URBACT gyakorlati gyűjtemény készül

URBACT gyakorlati gyűjtemény készül

2025. dec. 05.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kilenc hallgatója látogatott el Dunaújvárosba Szövényi Anna tanszékvezető egyetemi docens vezetésével az URBACT projekt apropóján. Az egyetemistákat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.

Van megoldás a hódok okozta károk ellen

Van megoldás a hódok okozta károk ellen

2025. dec. 05.

A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.

Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata

Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata

2025. dec. 05.

Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.

Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal

Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal

2025. dec. 05.

25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.

 

Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése

Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése

2025. dec. 04.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.

Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen

Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen

2025. dec. 04.

Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.