Száznál is több díjazott az OTDK-n
Véget ért a 33. Országos Tudományos Diákköri Konferencia három napos Műszaki Tudományi Szekciója a Dunaújvárosi Egyetemen, ahonnan a versenyzők harmada díjjal távozhatott szombaton. Gratulálunk!
Hatvan évvel ezelőtt, mindössze száz hallgatóval indult el 1955-ben az Országos Tudományos Diákköri Konferencia. Idén már a harmincharmadik alkalommal rendezik meg, közel tizenhatezer diák részvételével, akik ezernél is több előválogatón kerülhetnek be a tizenhat szekció valamelyikébe. Szombaton délelőtt Dr. Szendrő Péter professzor, Jedlik Ányos-díjas mezőgazdasági gépészmérnök, egyetemi tanár köszöntötte a Dunaújvárosi Egyetem által rendezett Műszaki Tudományi Szekció több, mint négyszáz versenyzőjét. Mint mondta, kifejezetten példaértékű, mikor rengeteg hallgató és tanár együtt küzd ugyanazért a célért, a tudásért.
A versenyzőket harminc csoportba osztották és különböző kategóriákban indulhattak. A csoportok tagjai közt az első három helyezettet, valamint egy különdíjast jutalmaztak, nekik dr. Palotás Béla a Dunaújvárosi Egyetem tudományos és kutatási rektor-helyettese, az OTDK szervező bizottságának elnöke, valamint dr. Palotás Árpád Bence, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Műszaki Tudományi Szakmai Bizottságának elnöke adták át az elismerő okleveleket.
A dunaújvárosi Szűcs Botond, a Széchenyi gimnázium egykori tanulója, jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem energetikai mérnök szakának mesterképzésén vesz részt. Végül a gépészeti energetika, hőtan, áramlástan különdíjasaként távozhatott a versenyről. Mint mondta, ő péntek reggel a hulladék alapú, különleges tüzelési eljárásról szóló kutatását mutatta be a zsűrinek, melyben arra próbált megoldást találni, hogyan használják fel újra termikusan a kommunális hulladékot, akár távhőként is. Kutatását publikálni is szeretné egy szaklapban, mivel a hulladékkérdés mindenhol kritikus probléma, hogyan is lehetne környezetbarát módon újrahasznosítani. A díjnak nagyon örül, hiszen a cégek is értékelik, ha valaki tanulmányai során plusz kutatásokat végez, de számára ez inkább kikapcsolódást jelentett a rengeteg dolgozat és tanulnivaló mellett. A mesterképzés befejezése után szívesen jönne haza Dunaújvárosba, melynél szerinte jobb szülővárost egy mérnökhallgató sem kívánhatna magának.
A rovat további hírei: Oktatás
Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium
2025. aug. 21.
A lehetőségről már írtunk, most itt a kapcsolódó hirdetés: a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola szeptember 1-jéig várja azokat a 16-99 éves jelentkezőket, akik elkezdeni, újrakezdeni vagy folytatni szeretnék középiskolai tanulmányaikat. (X)
Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!
2025. aug. 16.
Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.
DSTV: nem csak tanár
2025. aug. 13.
Folytatódik a DSTV sorozata a városban népszerű pedagógusok bemutatásáról. Ezúttal Lászlóné Durecz Andrea, a Móricz iskola tanára sokrétű, a diákok környezeti nevelése terén is jelentős eredményeket elért pályáját összegzik. Hangkép.
Móricz: elismerés a felelős állattartásért
2025. júl. 16.
A tanév vége előtti időszakra is jutott elismerés a Móricz Zsigmond Általános Iskolának: az Örökös Állatbarát Általános Iskola kitüntető címet érdemelte ki az intézmény.
DSTV: búcsúztak a "magdások"
2025. júl. 15.
Ahány iskola, annyiféle tanévzáró születik egy-egy tanév végén. derül ki a DSTV összegzéséből. A stáb több intézményt is meglátogatott a közelmúltban, így a Szabó Magda Általános Iskola idei tanévének utolsó napjára is kíváncsi volt. Hangkép.
Sikeres vizsga és csodaszép történet
2025. júl. 13.
A 2024/2025-ös tanévet már jó ideje lezárták településünk iskolái. A Rostiban azonban íródott egy nem mindennapi történet – osztálytársai jelenlétében sikeres vizsgát tett és át is vette a bizonyítványát Lisztes Nárcisz.
DSTV: aranyos tanévzáró
2025. júl. 11.
Az Arany János Általános Iskola tanári kara és diákjai színes műsorral zárták az idei tanévet, derül ki a DSTV összegzéséből. Hosszú és tartalmas időszak áll az intézmény mögött, de most eljött a VAKÁCIÓ – mindenki örömére. Hangkép.