Folytatódik a Hankook Abroncsadományozási Programja!
A Hankook 2017-ben is folytatja nagyszabású, Magyarországon egyedülálló Abroncsadományozási Programját.
Ennek keretében a cég olyan közhasznú alapítványoknak és kisebb egyesületeknek kíván segítséget nyújtani, amelyek egyébként ritkán és csak nagy erőfeszítések árán jutnának támogatáshoz. A 2012-ben útjára indított kezdeményezésben a nagyobb országos szervezetek mellett 2013 óta vehetnek részt kisebb non-profit szervezetek is, amelyek száma évről évre növekszik. Idén ismét több száz kisebb közhasznú szervezet számíthat abroncsadományra.
Az április 25-én újraindult www.hankookadomany.hu weboldalon a jelentkező szervezetek idén is legfeljebb 12 darab, azaz három garnitúra Hankook gumiabroncsra adhatják le igényüket július 21-ig. Azok a szervezetek számíthatnak pályázatuk pozitív elbírálására, akik környezet-, természet- vagy tájvédelemmel, fenntartható fejlődéssel foglalkoznak, vagy ezekhez kapcsolódó oktató tevékenységet folytatnak, illetve gyermekek idegen nyelvű oktatása, vagy biztonságos közlekedésre való nevelése a fő tevékenységük. Ezenkívül továbbra is várják azon szervezetek jelentkezését, akiknek a rászorulók támogatása, gyermek-, és koraszülött mentés, szállítás vagy pedig önkéntes rend- és katasztrófavédelmi tevékenység tartozik a fő tevékenységi körébe. A pályázókkal szemben idén is elvárás a közhasznú alapítványi, közalapítványi vagy egyesületi működési forma, illetve a minimálisan öt éves igazolható működés.
A Hankook 2017. augusztus 18-ig minden pályázót a jelentkezés benyújtásakor megadott e-mail címen értesít pályázatának elbírálásáról, a nyertesek listáját pedig a program weboldalán is közzéteszi.
A Hankook Tire Abroncsadományozási Programja Magyarország legnagyobb ilyen jellegű, évről-évre egyre sikeresebb akciója. A 2012-ben útjára indított program során a tavalyi évvel bezárólag több mint tízezer gumiabroncsot osztottak ki megközelítőleg 210 millió forint értékben, 846 kisebb és nagyobb hazai szervezetnek, ami jól bizonyítja a kezdeményezés sikerét. A vállalat továbbra is bíztatja a szervezeteket a pályázásra.
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.