A falka szeretete - előadás az MMK-ban
Nagyszabású előadással várja az Újvárosi mancsok az érdeklődőket február 7-ére a Munkaművelődési Központ földszinti színháztermébe 14 órára.
„Érts meg úgy, hogy nem beszélek” címmel tart órát Matán Csaba rendőrzászlós, kutyakiképző. 26 éve foglalkozik négylábúakkal, munkájából adódóan mindenféle kutya megfordul a kezei között. A kutyaoktatás feladatai közé tartozik, hogy a háztartásban tartott ebeket a család a hétköznapi életben kézben tudja tartani. Csaba nem egy új viselkedési formát tanít, megmutatja, hogy miként tudsz a kutyáddal hatékonyan kommunikálni, hogy tökéletesen megértsétek egymást. Mindezt egy olyan technikával, amit nem kell tanulni, hiszen velünk született. Olyan információkat hallhatnak az érdeklődők, amelyeket még nem tanítanak kutyaiskolában. Decemberi zártkörű eladását nagy érdeklődés övezte, legutolsó információink szerint már csak néhány szabad hely van a holnapira.
Idén is több csoport indul kutyaiskolai képzés alatt. Egyre több embernek fontos a kapcsolata a kedvence és saját maga között. Elsajátíthatjuk a gazdi és a kutya közti viszonyok kezelését. Szocializációs programokon elérhetjük, hogy kedvencünk a tőlünk elvártan viselkedjen a többi kutyával és saját környezetünkkel. Fontos, hogy az alapengedelmességi feladatokat, mint a laza pórázon való séta, fektetés, helyben maradás, ültetés, behívás, helyre küldés, lábnál követés vagy az élelem megtagadását is jól begyakorolják. A február elejei osztályok a nagy jelentkezés miatt dupla kezdő csoporttal indulnak.
A februári falkaséták 7, 14, 21-ei szombatokra esnek, az indulás a dunaparti „zsiráf” szoboroktól. A sétákon mindenki a saját felelősségére vehet részt, a kutyákért a gazdik vállalják a felelősséget. Fontos egyeztetni a séta vezetőjével, ha problémás kutyával szeretnénk érkezni a programra. Alapfelszerelésként mindig legyen nálunk póráz, hám, szájkosár, zacskó, jutalomfalatok és oltási könyv. A foglalkozás során a fajtársaikkal való játékban jobban lefáradnak az ebek és erősödik az egymással való helyes viselkedésük is. A gazdik jó társaságban friss levegőn új barátságokat köthetnek. Fontos információkat cserélhetnek kutyás témákban. Megtalálod őket a „Falkaséta Dunaújváros” Facebook oldalon.
A rovat további hírei: Közélet
Bréking: csőtörés a víztoronynál, jelentős kiesés a vízszolgáltatásban (FRISSÍTVE)
2025. dec. 06.
Komoly a baj, jelenleg szünetel a szolgáltatás a Római, a Béke és a Technikum városrészben, valamint a belváros egyes területein is. Tart a hibaelhárítás. Online közvetítettünk, közvetítünk. (FRISSÍTVE 14.17-kor)
Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete
2025. dec. 05.
Megtartotta hagyományos évzáró közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete a Campus étteremben. Az esemény részeként adta át Pintér Tamás polgármester a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” elismerést Kondor László címzetes elnöknek, a Rudas iskola címzetes igazgatójának.
URBACT gyakorlati gyűjtemény készül
2025. dec. 05.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kilenc hallgatója látogatott el Dunaújvárosba Szövényi Anna tanszékvezető egyetemi docens vezetésével az URBACT projekt apropóján. Az egyetemistákat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Van megoldás a hódok okozta károk ellen
2025. dec. 05.
A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.
Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata
2025. dec. 05.
Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.
Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal
2025. dec. 05.
25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.










