Hitelfelvétel - így lehet milliókat spórolni
Érdemes időt szánni a banki ajánlatok összehasonlítására és olyan konstrukciót választani, ami évekre garantálja a fix havi törlesztő részletet, ezzel ugyanis akár milliókat is spórolhatunk hosszú távon.
A forintosítás miatt várhatóan 40-50 ezren is lesznek olyan ügyfelek, akik bankot fognak váltani a következő hónapokban – mondta a Rádió Orientnek Gergely Péter.
Mennyire vagyunk tudatosak pénzügyeinkben?
Pénzügyi Tudatosság Tesztet indított a BankRáció.hu abból a célból, hogy megtudja, a magyar lakosság mennyire van tisztában a bankok által használt szakszavak jelentésével, valamint mennyire tudatosan és átgondoltan intézi pénzügyeit. „Fontos kérdés, hogy tanultunk-e az elmúlt évek hibáiból, mennyire ragaszkodunk régi bankunkhoz, vagy egy-egy szolgáltatás kínálatának összehasonlítása után mennyire vagyunk nyitottak arra, hogy pénzintézetet váltsunk” – mondta Gergely Péter.
Előzetes várakozásairól a hitelszakértő elmondta, nem gondolja, hogy sokkal tudatosabbak lennénk, mint néhány évvel ezelőtt, ugyanakkor lassan felnő egy új, az internet világában élő generáció, akik már jobban utánanéznek, összehasonlítják a kínált szolgáltatásokat, mielőtt pénzüket elköltik. „Azt remélem, hogy egyre több az olyan fiatal vagy akár középkorú, akikben a régi szokások átalakulnak, s ma már tudatosabban bánik pénzügyeivel” – tette hozzá. Rámutatott ugyanakkor, hogy ez nem egyik napról a másikra fog megváltozni, hanem hosszú évek folyamata lesz. „Mi szeretnénk ebben segíteni, ehhez pedig szükséges az említett felmérés.”
Néhány óra ráfordítással milliókat spórolhatunk
„Lakás vagy autóvásárláskor, de házasságkötéskor sem megyünk fejjel a falnak, mert tisztában vagyunk vele, hogy döntésünk évekre, vagy akár évtizedekre kihatással lesz az életünkre” – említette példaként Gergely Péter. Hozzátette: a pénzügyekben – különösen hitelfelvételnél – is érdemes két-három órát szánni az összehasonlításra, hiszen ma mintegy húsz banknál több mint százféle konstrukció érhető el, s egy kis utánajárással hosszú távon akár milliókat is spórolni lehet a havi törlesztő részlettel.
A pénzügyi szakértő pozitívumként említette az elmúlt évek törvényi változásait, amelynek következtében átláthatóbbak lettek a banki szolgáltatások és a különböző tilalmak – mint az egyoldalú kamatváltoztatás eltörlése - biztonságosabb helyzetet teremtettek.
Mire figyeljünk hitelfelvételkor?
„Amikor hitelfelvételben gondolkodunk, mindenekelőtt készítsünk egy családi költségvetést, amelyből világossá válik, mekkora az a havi összeg, amit biztonsággal ki tudunk majd fizetni” – szögezte le Gergely Péter. Annak ellenére azonban, hogy ma már csak forinthitelek érhetők el, a futamidő alatt változhat a törlesztő részlet kamata, ezért a hitelszakértő szerint érdemes olyan konstrukciót választani, amely több évre rögzíti a havonta fizetendő összeget.
Mi alapján választunk bankot?
„Általában megbízunk a bankunkban és nehezen vagyunk rávehetők arra, hogy pénzintézetet váltsunk” – mondta el a magyar lakosságról általában a szakértő. Amikor mégis felmerül a váltás, akkor pedig inkább barátok vagy családtagok ajánlása révén választunk, mintsem a bankok plakátjai, reklámjai alapján.
A váltástól leginkább az adminisztrációs nehézségek tartanak vissza bennünket – véli Gergely Péter, hozzátéve, hogy még a fejlettebb nyugati országokban - ahol sokkal több kalkulátor, összehasonlító oldal áll az ügyfelek részére - is nehezen váltanak bankot a lakosok.
A hitelekkel ellentétben megtakarítása nagyon kevés magyar családnak van, egyrészt azért mert a legtöbben nem is tudnak félretenni, másrészt pedig a befektetési kamatok olyan alacsonyak, hogy nem is érdemes a bankban lekötni a megtakarítást. „Vannak néhányan, akiknek többmilliós, akár milliárdos félretett pénzük van, de jóval magasabb azok száma, akiknek kéthavi megtakarításuk sincsen, így munkahelyük elvesztése esetén nagy bajba kerülnek” – mondta.
Mi várható a forintosítással?
Gergely Péter szerint a forintosítás miatt az elkövetkező hónapokban legalább 40-50 ezren fognak új hitelkonstrukciót keresni, miután megkapják az elszámolást, s a felkínált forinthitel kamataival, törlesztő részletével nem lesznek elégedettek.
A BankRáció.hu által elindított felmérést várhatóan egy hónap múlva értékelik ki. A hitelszakértő szerint így pontosabb képet kaphatnak például férfiak és nők, városok és vidéki falvakban élők pénzügyi ismereteiről. „Ezt követően a tesztet évente szeretnénk megismételni, hogy minél jobban képben legyünk és tudjunk segíteni az érdeklődőknek abban, hogy tudatosabban kezeljék pénzügyeiket. Ahhoz azonban, hogy ennek látható eredménye legyen, még több évnek kell eltelnie – zárta szavait a hitelszakértő.
Forrás:OPH
A rovat további hírei: Közélet
Látványos irodafejlesztés a horgásztanyán
2025. szep. 10.
A napokban szép ünnepségre invitálta a vendégeket a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Ismét nagyobb beruházás valósult meg a horgásztanyán – a Gagarin térről a tanyára költözött a horgásziroda, remekül fest az új épületrész.
Egészséget, sok boldogságot, Erzsi néni!
2025. szep. 09.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Magyar Erzsébet, Erzsi néni a közelmúltban ünnepelte a 90. születésnapját családja körében. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg és köszöntötte otthonában a városvezetés nevében.
Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"
2025. szep. 08.
Az újtelepi összetartó közösség ismét nagy fába vágta a fejszéjét – a Jókai utcában található Tündérkert játszótér kap jelentős ráncfelvarrást. A közösségi tér a fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabb és szebb lesz, a gyerekek – és szüleik – legnagyobb örömére.
DSTV: megnyitott az óvoda
2025. szep. 08.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása az EGYMI tagóvoda zászlóbontásáról. Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Megszületett! Hangkép.
Meghitt, szép eseményen ünnepelte immár 35. születésnapját a „Jószoli” család
2025. szep. 05.
Megható pillanatok, örök emlékek: bensőséges ünneppel emlékezett a Jószolgálati Otthon fennállásának 35. évfordulójára. Az intézmény 1990. szeptember 3-án nyitotta ki kapuit akkor még Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona elnevezéssel, de az évek alatt már sokszor kiderült – ez a hely nem csupán intézmény, de egyúttal biztonságos családi közeg is. Igazi otthon.
Dunaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros: egy nap az egészségért és a közösségért
2025. szep. 04.
A Richter Gedeon Nyrt. országjáró edukációs és egészségmegőrző programsorozata, a Richter Egészségváros szeptember 20-án látogat Dunaújvárosba, a Városháza térre. Színes kínálattal csalogatnak – mindenkit szeretettel várnak!
Új intézményt alakítottak ki, már fogadják a gyerekeket az EGYMI óvodájában
2025. szep. 04.
Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Ezekkel az óvodásokkal eddig kizárólag a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben foglalkoztak – a napokban új intézmény kezdte meg működését.