Közel 300 milliós fejlesztés
A Szent Pantaleon Kórház mintegy 285 millió forint uniós támogatást nyert az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán a rendelőintézet felújítására. Erről tartott közös sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester és dr. Mészáros Lajos, a kórház főigazgató főorvosa.
Cserna Gábor elmondta, ugyan a kórház nem városi fenntartású intézmény, de az önkormányzat minden olyan fejlesztést támogat, mely az intézménnyel kapcsolatos és minden olyan ügy mellé áll, mely a betegek javát szolgálja. Példaként említette, hogy az önkormányzat anyagi támogatással egészítette ki a kórház jótékonysági báljának bevételét, melyből az újszülöttek számára alkalmas újraélesztő- és melegítő asztalt vásároltak. A most elnyert 285 milliós pályázatról elmondta, hogy azt a járóbeteg szakellátó szolgáltatások fejlesztésére fordítja majd a kórház.
Dr Mészáros Lajos arról beszélt, ez a pályázat egy olyan egészségpolitikai célt valósít meg, amely lehetővé teszi, hogy betegeknek minél kevesebb időt kelljen a kórházban eltölteniük, tehát lehetőleg már a járóbeteg ellátásban megoldódhasson az egészségi problémájuk. A főigazgató részletesen kifejtette, hogy az elnyert összegből milyen beruházások valósulnak majd meg. 147 millió forintot eszközbeszerzésre fordítanak, melyből a sebészeti, az érsebészeti, az urológiai, a traumatológiai, a fül-orr-gégészeti, a szemészeti és a gasztroenterológiai, a szájsebészeti ellátást kívánják fejleszteni különböző szakvizsgálati eszközök beszerzésével. A fennmaradó összegből pedig az I-es számú Rendelőintézetben kicserélik a liftet, felújítják és akadálymentesítik az összes mellékhelységet, továbbá a rendelőbe vezető rámpát is korszerűsítik szintén az akadálymentesítés tökéletesítésének érdekében. A rendelő hetedik szintjét, ahol a diabetológiai és endokrinológiai szakrendelés folyik, teljes egészében felújítják, és ide költöztetik a kórház alagsorából a tornatermet is. A felújítás idejére a szakrendelés a kórház főépületébe költözik majd át. Kialakítják a szomatopedagógiai foglalkoztatót is, mely jelenleg méltatlan körülmények között a véradó előterében működik. Dr. Mészáros Lajos kiemelte, hogy az ezen beruházásokhoz kapcsolódó összes informatikai fejlesztést is elvégzik. Mint mondta, jelenleg a közbeszerzési eljárások folynak, ezek lezárultával megkezdődhet a kivitelezés, mely során az épület műemléki mivolta miatt folyamatosan konzultálniuk kell a műemléki hatóságokkal, ami egy kicsit lassíthatja a folyamatot, de reményei szerint még ebben az évben befejeződnek a felújítások, korszerűsítések.
A rovat további hírei: Közélet
Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)
2025. jún. 17.
Pedagógusnap alkalmából városunkban hagyomány, hogy az óvodapedagógusokat is megünneplik. Erre idén is sor került – a Dunaújvárosi Óvoda mind a tíz tagintézménye egyszerre vett részt a jeles eseményen hétfőn délelőtt a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében.
Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség
2025. jún. 13.
Tavaly a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Humanitárius település címmel tüntette ki Dunaújvárost – amit a segítő közösségnek hála idén ismét kiérdemelt a város. Az elismerést újra Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke vette át.
Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!
2025. jún. 13.
A Római városrészben tartották meg a tavaszi lomtalanítási akció egyik állomását múlt szombaton. Az akció során megint elképesztő mennyiségű, összesen 51 tonna hulladék gyűlt össze.
Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla
2025. jún. 12.
Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.
Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)
2025. jún. 12.
Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.
Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért
2025. jún. 11.
A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.
Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!
2025. jún. 06.
Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.