Húsvétra is kaphatnak Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok
Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden Budapesten, a tanács ülése utáni sajtótájékoztatón.
Novák Katalin - aki a tanács alelnöke is - közölte, azért indítványozzák az újabb utalványok kiosztását, mert szeretnék, ha minden magyar, így a nyugdíjasok is részesülhetnének a növekvő gazdasági eredményekből. Az államtitkár arról beszélt, hogy a gazdasági teljesítmény, az export, a bérek és a foglalkoztatottság növekedése jellemzi az országot.
Emelkedő pályára állt az ország gazdasága, a GDP-növekedés már kitartóan négy százalék feletti, az export pedig tavaly 8,4 százalékkal emelkedett, ami az elmúlt hat év legjobb eredménye. A munkaerőpiacon is pozitív tendenciákat látni, a munkanélküliség négy százalék alá csökkent, mindenki tud dolgozni, aki akar, és nőnek a bérek is - sorolta Novák Katalin.
Azt szeretnék, ha a gazdasági eredmények hasznát a nyugdíjasok is élveznék, ezért is kaptak tavaly kiegészítő nyugdíjemelést és nyugdíjprémiumot, valamint már két karácsony előtt tízezer forintos Erzsébet-utalványt - emelte ki az államtitkár. Hozzátette, bíznak benne, hogy a kormány támogatja majd a tanács javaslatát, és ismét kaphatnak utalványt a nyugdíjasok.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.
Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!
2025. aug. 15.
Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.