Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Szegedre viszik a Rák Jóskát

doszerk - 2018. május 1. 8:18

Bár új premier már nem szerepel a műsoron, változatos programmal, vendégjátékokkal és fesztivállal zárja az évadot májusban és júniusban a Szegedi Nemzeti Színház.

Gyüdi Sándor főigazgató a teátrum műsoráról tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy május 15-én a Nagyszínházban a Liszt Ferenc éjszakái című előadással a hetven éve született Baka Istvánra emlékeznek. A szegedi költő líráját sokszor inspirálta a zene. Az emlékesten e verseket Rubold Ödön adja elő, a zeneműveket a Szegedi Szimfonikus Zenekar szólaltatja meg. A teátrum május 13-tól a Finálé regionális kamaraszínházi fesztivállal várja nézőit.

A műfajilag sokszínű produkciók sorát a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház a rendszerváltás zűrös hónapjaiban játszódó tragikomédiája, a Rák Jóska, Dán királyfi kezdi. A program május 23-án folytatódik a Baltazár Színház Nézzünk bizakodva a jövőbe című előadásával, melyben Örkény István egypercesei elevenednek meg. Másnap a Szabadkai Népszínház Kemping című - Háy János két művének felhasználásával készült - a fogyasztói társadalomról szóló zenés-táncos revüjét láthatják a nézők. Az évadot június 10-én a Tiszavirág táncegyüttes gálaműsora zárja.

A rovat további hírei: Kultúra

Izgalmas, színes évadra készül a Bartók Kamaraszínház

Izgalmas, színes évadra készül a Bartók Kamaraszínház

2025. szep. 14.

Komoly kihívások egész sora vár a Bartók Kamaraszínház társulatára az előttünk álló évadban – a teátrum egész sor új bemutatóval csalogatja a közönséget. Ráadásul nyáron is aktív volt a színházi kollektíva – az is kiderül az összegzésből Csadi Zoltán művészeti igazgatóval.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Kék Pelikán"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Kék Pelikán"

2025. szep. 14.

1988-ban a végéhez közeledő szocialista állam Magyarországon engedélyezte, hogy bárki igényelhet világútlevelet. Ezzel kinyíltak a határok, és végre szabadon lehetett utazni. A Kék Pelikán című animációs dokumentumfilmmel startol a KineDok dunaújvárosi sorozatának új évada!

DSTV: tömeges jelenlét az MMK könyvvásárán

DSTV: tömeges jelenlét az MMK könyvvásárán

2025. szep. 13.

Újra sokakat vonzott az MMK-ban az a kezdeményezés, amely során akciós és szépséghibás könyvekkel érkezett az egyik vezető hazai kiadó. Rengeteg érdeklődőt csábított az intézménybe a már harmadjára szervezett program – és senki sem távozott üres kézzel. Hangkép.

Zsuzsi Firka a Bartók Színház aulájában

Zsuzsi Firka a Bartók Színház aulájában

2025. szep. 12.

Elérkezett a várva várt dátum – a napokban megnyílt Bartháné Markovics Zsuzsa kiállítása a Bartók Kamaraszínházban. Az alkotó meglepetésként kapta a kiállítás lehetőségét, a tárlat megvalósulását Ilyés László keretező és Barta Endre alpolgármester segítették. 

DSTV: nyárzáró a Cimbora Klubban

DSTV: nyárzáró a Cimbora Klubban

2025. szep. 12.

Meghitt, családias hangulatú koncerttel ünnepelt a Cimbora Klub a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A hagyományos eseményt a József Attila Könyvtár mellett, a Cimbora-fa árnyékában rendezték – együtt, egymásnak énekeltek, zenéltek és szavaltak a közösség tagjai. Hangkép.

Varázslatos kínálattal hódított a könyvtári forgatag a Városháza előtt (galériával)

Varázslatos kínálattal hódított a könyvtári forgatag a Városháza előtt (galériával)

2025. szep. 09.

Változatos műfaji kavalkáddal szolgált a József Attila Könyvtár évi rendes szabadtéri dzsemborija a Városháza téren múlt szombaton: a KönyvTér forgatagát akár szellemi kalandtúrának is felfoghatjuk – estébe nyúlóan volt miből válogatni, meríteni, töltődni.

Változatos és szó szerint mozgalmas őszi kínálat a Dunamenti Regionális Népfőiskolán

Változatos és szó szerint mozgalmas őszi kínálat a Dunamenti Regionális Népfőiskolán

2025. szep. 09.

Új közösségi kezdeményezés és korábban elstartolt sikeres sorozatok újjászervezése egyaránt szerepel a Dunamenti Regionális Népfőiskola őszi programjainak sorában – az alábbiakban sorra vesszük, egy múlt szerdai zászlóbontást követően mire is számíthatnak a Kossuth Lajos utcai bázis vendégei a közeljövőben.