A közönségre hangolva
A Bartók színház Szolgálat évadának utolsó színháztermi produkciója is bemutatkozott a közönség előtt. A Lúzer Rádió, Budapest! a tavalyi Valahol Európában sikereire pályázik, a premier után bátran mondhatjuk, hogy nem érdemtelenül.
Adott egy igen szerencsétlenül járt család, Kukecék, akik kénytelenek a Nyóckerben berendezkedni és új életet kezdeni. Teljesen egyértelmű, hogy ötük közül senki nem való a Józsefvárosba, főleg nem a középső gyerek, Márk, aki mindenkinél nehezebben viseli a megváltozott életkörülményeket. Riasztja a rémes házinéni, a távol-keleti szomszédok, Csangék folyamatos tukmálása, a hajléktalanok és a tömeg is. Egyetlen menedéke a bérház padlása, ahol talál egy ötven éves rádiókészüléket. Az egyik üres sávot felhasználva elindítja saját adását, Lúzer Rádió, Budapest néven, mert ha már úgy sem hallja senki, legalább kiadja magából a gondokat. Nem sokkal később találkozik össze Slambuccal, aki részeges nevelőapjától szökött el otthonról. A kezdeti nehézségek után végül összebarátkoznak és még egy bűnügyre is fényt derítenek.
A Lúzer Rádió, Budapest! a József Attila díjas író, Böszörményi Gyula nagysikerű regényéből készült a Bartók színházban. A darab ráadásul ősbemutató is, szóval először a dunaújvárosi közönség láthatja élőben a Kukec család történetét. A regényből Somogyi Szilárd rendező és Bori Tamás zeneszerző készített vicces és pörgős zenés vígjátékot, amiben több olyan gyerekszereplő is játszik, akik tavaly mutatkoztak be a színpadon a nagysikerű Valahol Európában című darabban. A rendező szerint a kamasz korosztálytól kezdve a felnőttekig mindenki szórakoztatónak találhatja, hiszen a karakterek annyira hétköznapiak és emberiek, hogy mindenkinek ismerősek lesznek.
A főszereplő kisfiú, Márk édesanyját az Operettszínház énekes-színésznője, Kokkovács Mara alakítja, aki már alig várja, hogy láthassa a közönség a darabot lássák a nézők reakcióit.
- A próbaidőszak nagyon jól telt és nagyon vidáman, szerintem ez nem is lehet másként, hogy ha gyerekek vannak a darabban, a végére az egész Kukec család egy baráti csapattá alakult. Jól dolgoztunk együtt, szóval alig várjuk, hogy beüljön a közönség és leteszteljük magunkat, hogy hogyan működnek a dalok, a poénok, és az is fontos, hogy megérezzük a darab ritmusát. Ráadásul ez egy ősbemutató, amiben mindig öröm részt venni, hiszen mi csináljuk először, kicsit ránk is formálják a dolgot és néha mi is beleszólhatunk abba, hogyan hangozzanak a mondatok.
A tavalyi év legnagyobb durranása egyértelműen a Valahol Európában volt, amiben szintén fontos szerepet játszott Szücs Bátor. Most azonban nem csak a gyerekcsapat egyik tagjaként, hanem az előadás főszereplőjeként kell helyt állnia a felnőttek közt. A próbafolyamatot viszont éppen ezért nagyon élvezte.
- Szeretek a Bartók Táncszínház művészeivel dolgozni, nagyon aranyosak és segítőkészek, Somogyi Szilárd rendezővel is jól összebarátkoztam. A darab is rettenetesen tetszik, jó, hogy egy olyan gyereket játszhatok, aki nagyon hasonlít rám. Kicsit önfejű, kicsit beképzelt, de nagyon kis huncut, a Valahol Európábannál egy hangyányit jobban is szeretem ezt az előadást.
A Lúzer Rádió, Budapest! a péntek esti premiert követően májusban még összesen hat alkalommal lesz látható. Május 9-én szerdán, május 11-én pénteken és május 28-án szombaton, mindhárom esetben délután háromkor és este hét órakor.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: a csomagolás kihívása a papíriparban
2025. aug. 21.
Remek bemutató várja a vendégeket a Magyar Papírmúzeumban, derül ki a DSTV összeállításából. Az érdeklődők a csomagolástechnika történetével, illetve papíripari vonatkozásaival is ismerkedhetnek a Papírgyári úti intézmény kiállítóterében. Hangkép.
DSTV: már a KönyvTérre készülnek
2025. aug. 19.
Egy előhang már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összeállítása és az esemény plakátja arról, hogy már javában tartanak az idei KönyvTér előkészületei: a József Attila Könyvtár immár hetedik kavalkádjának a Városháza tér biztosít helyszínt szeptember 6-án. Hangkép.
DSTV: Hirosima túlélő fái
2025. aug. 16.
A koncert híréről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése a különleges bemutatóról. A városunkból elszármazott kortárs zeneszerző, Nagy Ákos Hirosima fái című darabját a tokiói Liszt Intézetben mutatták be az atomtámadás 80. évfordulójának emléke előtt tisztelgő hangversenyen. Hangkép.
A művészet összekovácsolja az embereket
2025. aug. 14.
A SKICC Művészeti Egyesületnek rendkívül szép múltja van – hosszú évek óta egyengeti a csoporthoz kapcsolódó alkotók útját. A közösség idén immár 18. alkalommal rendezte meg alkotótáborát – az összetartás most sem ismert országhatárt: Erdélyből is érkeztek művészek.
Újra lesz KönyvTér – idén már hetedszerre
2025. aug. 09.
Bár még van idő az eseményig, érdemes előre beírni a naptárba a kultúra összes barátjának: újra a Városháza tér ad otthont a József Attila Könyvtár nyárbúcsúztató seregszemléjének. A KönyvTér című forgatagba szeptember 6-án várják az érdeklődőket!
DSTV: hajkarika a hónap műtárgya
2025. aug. 09.
Apró, de annál becsesebb kincsek bemutatásával folytatódott az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal az úgynevezett S-végű hajkarika lett – a leletanyag jellemzőiről Hodik Mónika történész-muzeológus beszélt. Hangkép.
DSTV: a forint a papírmúzeumban
2025. aug. 08.
A forint születésnapjáról esett már szó korábban is a DSTV összeállításában, ezúttal egy különleges kollekció került a fókuszba: Pelbárt Jenővel, a Magyar Papírmúzeum igazgatójával az intézményi gyűjtemény kapcsán foglalkoztak a pénznem alakulásával. Hangkép.