Dunaújváros Hetilap

Családi Hétvégére hangoló

Molnár Emese - 2018. május 23. 15:27

Elérkeztünk a város legnépszerűbb rendezvényéhez, a május végi (május 25-26-27.) Nagy Családi Hétvégéhez. A háromnapos buli helyszínén, az alsó Duna-parton tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester és Kiss András, a helyi Tourinform vezetője, akik a program főbb elemeit ismertették.

Bár minden bizonnyal a dunaújvárosiaknak már nem mondunk túl sok új információt, hiszen a tizennegyedik alkalommal megrendezett programom a bevált recept nem változott: pénteken koncertekkel kedveskednek a látogatóknak, szombaton lesz az össznépi sütögetés, a Parázs Varázs, vasárnap pedig a gyerekeké lesz a főszerep, kiegészítve az esélyegyenlőségi nappal és az Ezer Lámpás Éjszakája nevű programmal a gyereknapi kínálatot. Mindezekhez pedig a városlakók igényeihez, kívánságaihoz igazítják a fellépők névsorát évről-évre.

Cserna Gábor elmondta, a helyi Tourinform iroda által szervezett háromnapos programra az önkormányzat idén 16 millió forint támogatást biztosított, és további kétmillió forinttal támogatták az esélyegyenlőségi nap megszervezését. Ezen kívül valamennyi támogatónak köszönik a segítséget. 

A polgármester arról is szólt, hogy a Parázs Varázsra mind a 320 asztalt elkelt, ez közel négyezer embert jelent, nem beszélve még a kilátogatókról, így összességében tízezres látogatottsággal bír a Nagy Családi Hétvége. Cserna Gábor ezúton tartalmas és kellemes szórakozást kíván minden érdeklődőnek.

Kiss András elmondta, jól állnak az infrastruktúra kialakításával az alsó Duna-parton, már csak a diszkó sátor és a villamos hálózat kiépítése van hátra. A programokkal kapcsolatban megjegyezte, igyekeztek úgy összeállítani a zenei, színpadi kínálatot, hogy a legfiatalabbaktól az idősebbekig, minden korosztály megtalálja a kedvére való szórakozást. A Parázs Varázs asztalok kapcsán hozzátette, nemcsak hogy mind elkelt, de még várólistára is feliratkoztak jó néhányan. Azonban legfeljebb 320 asztalt lehet kihelyezni a területen, „csak ennyi” engedélyezett biztonsági szempontból. Az ügyvezető is köszönetét fejezte ki a támogatóknak, külön kiemelve a Hamburger Hungária Kft-t. Kiss András arról is beszélt, hogy szombaton már 12 órától várják a sütögető társaságokat, ekkortól foglalhatják el az asztalaikat, és vehetik át a hozzá járó egy zsák faszenet, egy csomag jeget (amelyet ezúttal a Mol-Ker Kft. támogat), valamint egy 0,75 kilogrammos város kenyerét az információs faház mellett. A Parázs Varázs napján 15 óráig lehet behajtani autóval az asztaltársaságoknak a pakoláshoz, utána minden autónak el kell hagynia a területet.

A három napra vonatkozóan az autóval érkezőknek azt javasolják, hogy ne a Sikló felől, hanem Óváros felől érkezzenek az alsó Duna-partra, ugyanis nem lehet majd keresztülhajtani az úton, lezárják, és a parkolót is az Óváros felőli rész mentén jelölik ki.

 

A rovat további hírei: Közélet

Boldog születésnap, szép családi körben

Boldog születésnap, szép családi körben

2025. júl. 29.

Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.

DSTV: gondos tervezés

DSTV: gondos tervezés

2025. júl. 27.

A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

2025. júl. 26.

Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.

Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron

Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron

2025. júl. 25.

Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.

Folyamatos együttműködésben a fejlődésért

Folyamatos együttműködésben a fejlődésért

2025. júl. 24.

Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!

Az energiaválság több dologra rávilágított

Az energiaválság több dologra rávilágított

2025. júl. 23.

A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.

"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"

"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"

2025. júl. 23.

Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.