Kockavilág a suliban
Újabb hét indult a Petőfi nyári táborai közül. Az első és második évfolyamosok ezúttal a Digitális világ témakörét ismerhették meg jobban, már amennyire a generációjuk nem ismeri eléggé.
Megúszták eső nélkül a Petőfi Általános Iskola táborozói a szerda délelőttöt, ami annak fényében külön öröm, hogy a nap nagy részét az Élményfürdőben töltötték. A hét nagy részében egyébként a digitális világban kalandoznak, méghozzá teljesen térítésmentesen az EFOP 3.3.5 pályázatnak köszönhetően. A nyári napközis táborban harmincnégy diák vesz részt a héten, és szinte minden a Minecraft körül forog számukra. Mondhatni szó szerint beköltöztek a játék digitális világába, ott építik a városokat és harcolnak az ellenség ellen. A csütörtöki és a pénteki napra saját tabletet is hozhatnak, aminek mindegyik diák nagyon örül, hiszen egymással is tudnak majd játszani. A Minecraft már hibátlanul megy nekik, de a tanítók hasznosabb dolgokra is rá tudják őket venni, így már a prezentációk készítése is kisujjból megy nekik, a feladatok közt pedig szabadidős programok és filmvetítések várják őket.
A rovat további hírei: Oktatás
"Minden gyermek megérdemel egy esélyt"
2024. szep. 23.
A felzárkóztatást, a fejlesztést és a tehetséggondozást a zászlajára tűzve működik városunkban a Danube Education Alapítvány. A közösség koncepciója is csodás – ráadásul történetük éppen aktuális: hamarosan lejár a rászoruló diákoknak hirdetett ingyenes magánórák pályázata.
Szemenyei István maradt a Rudas középiskola igazgatója
2024. szep. 16.
Néhány hete vált biztossá, hogy a következő 5 éves ciklusban is Szemenyei István lesz a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium igazgatója. A tapasztalt szakember számára nem volt kérdés, hogy folytatni szeretné munkát az intézményben.
DSTV: tanévkezdés előtt beköltözés a Vasváriban
2024. szep. 07.
A tanévkezdés előtt különleges programmal csalogatta a leendő elsősöket a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az úgynevezett "beköltöző show" keretében a diákok, a szülők és az osztályfőnökök együtt tették otthonossá az osztálytermeket. Hangkép.
Ünneppel kezdte a 45. tanévét a Dózsa iskola
2024. szep. 06.
A Dózsa iskolások úgy gondolták, hogy a jubileumi 45. tanévnyitó ünnepséget egy kicsit máshogy rendezik meg, egy kicsit eltérnek az elmúlt évek megszokott hagyományaitól. Így most, szeptember 2-án az alsósokat kivéve, a Kultik Moziban tartottak tanévnyitót – énekkel, zenével, visszaemlékezésekkel.
DSTV: tanévnyitó a Szabó Magda iskolában
2024. szep. 05.
Már múlt pénteken tanévnyitó ünnepségre várta a diákokat a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. Komoly előkészületekkel vágtak az új időszaknak, de minden és mindenki a helyére került a nyitányra. Hangkép.
DSTV: iskolára hangolódva
2024. szep. 01.
Folyamatosan fogadták az iskolára készülő nebulókat a Máltai Játszótér játszóházi foglalkozásain, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés lényege, hogy a leendő elsősök felkészüljenek az iskolakezdéssel járó különleges kihívásokra. Hangkép.
DSTV: teendők a tanévkezdés előtt
2024. aug. 31.
A diákoknak egy hétvégéje maradt hátra a nyári szünidőből, a pedagógusok viszont már munkába álltak, van is teendő bőven, derül ki a DSTV összegzéséből. A Lorántffy iskolában a tanévkezdés előtti teendőiről és az új félév első fontosabb eseményeiről esett szó. Hangkép.