Folytatják a szúnyogirtást
Nyolc fővárosi kerületben és mintegy kétszáz településen, csaknem 60 ezer hektárnyi területen folytatódik a héten az országos szúnyoggyérítési program végrehajtása - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedden az MTI-t.
Hajdu Márton közölte: a dunavirágzás befejeztével a következő napokban a Dunakanyar és a Csepel-sziget településein, Budapesten, valamint a dunaújvárosi régióban is folytatják a szúnyogirtást. Továbbá Zala megye számos településén jelezték szakértők és önkormányzatok a vérszívók elszaporodását, így ezeken a településeken ismételt kezeléseket végeznek a szakemberek - tette hozzá.
Emlékeztetett: a múlt héten megkezdték a korábbi hőségriadó miatt elmaradt légi kezelések pótlását Vas megyében, Baja és Mohács térségében, a Velencei-tónál, a Szigetközben, Szekszárd térségében és a Tisza-tónál.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a katasztrofavedelem.hu oldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen melyik napon permeteznek. Az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést - fűzte hozzá. A szóvivő arról is szólt, hogy az elmúlt hetek szárazabb időjárásának köszönhetően a települések többségében folyamatosan mérséklődött a szúnyogártalom.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége
2025. aug. 24.
A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.
DSTV: komoly segítség az álláskereséshez
2025. aug. 24.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a rendhagyó kezdeményezésről: a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnyában. Hangkép.
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.