Dunaújváros Hetilap

Minden érvényes pályázatot kifizetnek

doszerk - 2018. november 22. 13:02

Meghaladta a 119 ezret az Otthon Melege Program szerdán zárult háztartási gépcsere alprogramjában benyújtott pályázatok száma, az igényelt összeg pedig elérte az 5 milliárd forintot.

A kormány kiemelt céljának tekinti, hogy mindenki be tudja szerezni az igényelt gépet, ezért a program 2 milliárd forintos keretösszegét 5 milliárd forintra emelték - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Weingartner Balázs hozzátette, a program sikerességét mutatja, hogy míg tavaly az érintettek 63 ezer pályázatot nyújtottak be, idén ez a szám majdnem megduplázódott. A beérkezett pályázatok területi eloszlásáról pedig megjegyezte, hogy Észak-Magyarországról érkezett be a legtöbb támogatási kérelem. Weingartner Balázs tájékoztatása szerint az ország gazdasági teljesítményének köszönhető, hogy további 3 milliárd forintot tudnak biztosítani a programban beérkezett pályázatok támogatására.

A lakosság a pályázatok beadásánál az energiatakarékosságra helyezte a hangsúlyt, ezt támasztja alá, hogy az esetek többségében A++, illetve A+++ kategóriába sorolt termékek vásárlásához nyújtották be támogatási kérelmüket, amivel 40 000 forint, illetve 45 000 forint támogatási összeget igényelhettek - mondta az államtitkár. Kiemelte, az Otthon Melege Programban vásárolt új háztartási nagy gépek üzembe helyezésével a családok rezsi költségeikből éves szinten 12 000 - 20 000 forintot tudnak megtakarítani. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a program eddigi pályázatainak köszönhetően az ország 260-270 millió kilowattóra energiamennyiséget spórolt meg, ami nagyságrendileg 80 ezer háztartás éves energiafogyasztását jelenti. A mostani pályázat pedig jelentősen növeli majd ezt az értéket - vélekedett az államtitkár.

Weingartner Balázs tájékoztatása szerint a mostani pályázatban támogatott háztartási gépek üzembe helyezésével évente 25 millió kilogramm széndioxiddal kevesebb kerül a levegőbe és a programban résztvevők együttesen évente több mint 1 milliárd forint rezsiköltséget takarítanak meg. Weingartner Balázs felidézte, hogy az Otthon Melege Programban idén háztartási nagy gépek cseréjére (hűtő, fagyasztó, mosógép) pályázhatott a lakosság, a támogatási kérelmeket az egyes régiókat tekintve november 5. és 21. között lehetett beadni. Az Otthon Melege Programban a kormány eddig több mint 200 ezer háztartás energetikai korszerűsítéséhez járult hozzá, mintegy 30 milliárd forint támogatással.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

2024. máj. 04.

A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

2024. máj. 03.

A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.

DSTV: jótékonysági sportbál

DSTV: jótékonysági sportbál

2024. máj. 01.

Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.

A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!

A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!

2024. ápr. 30.

A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs! 

Vidámság a szerető család körében

Vidámság a szerető család körében

2024. ápr. 29.

Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról.