Dunaújváros Hetilap

Meleg étel az otthontalanoknak

Vass Ádám - 2018. december 21. 17:33

A Kandó Kálmán téri Hajléktalan Ellátó Centrum lakói számára készült el száz adag meleg bableves. A jótékonysági akció hagyományteremtő szándékkal jött létre az önkormányzat és a Magyar Mentőszolgálat Alapítványnak köszönhetően.

Száz adag meleg étel várta a rászorulókat a Kandó Kálmán téri Hajléktalan Ellátó Centrum udvarán pénteken délután két órától. Az akció Sztankovics László, a 8-as számú választókörzet képviselője és Hingyi László, a 10-es számú választókörzet képviselője szervezte az önkormányzat és a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány segítségével, akiket Pribil Sándor, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány elnöke és Oláh János, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány általános igazgatója képviselt a helyszínen. Sztankovics László elmondta, a száz adag bableves elkészítésében Rauf Norbert, Daruszentmiklós község polgármestere segédkezett, az ételek kiosztásában pedig a Pannon Oktatási Központ közösségi szolgálatos diákjai. Mint mondta, az akció hagyományteremtő szándékkal jött létre, a tervek szerint pedig nem csak karácsonykor, hanem sokkal gyakrabban szerveznek majd hasonló ételosztásokat a Hajléktalan Ellátó Centrumban.

Az ebéd előtt Kovács István, görög-katolikus parókus szólt néhány szót. Mint mondta, közösségben tud igazán felemelkedni az ember, Isten is azt üzeni, hogy mindig van jövő, próbáljunk továbblépni, keressük a lehetőségeket és törjünk ki a rossz élethelyzetünkből. A fél három előtt elkészült forró, sűrű bableves mellé bejgli, szaloncukor és forró tea is járt a rászorulóknak.

A rovat további hírei: Közélet

Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata

Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata

2025. dec. 05.

Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.

Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal

Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal

2025. dec. 05.

25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.

 

Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése

Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése

2025. dec. 04.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.

Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen

Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen

2025. dec. 04.

Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.

Értékőrzés a könyvtár közreműködésével

Értékőrzés a könyvtár közreműködésével

2025. dec. 04.

Mint arról már korábban beszámoltunk, fakataszter készül Dunaújvárosban. A témához kapcsolódóan a DARING projekt keretében szakmai egyeztetésre látogatott el a József Attila Könyvtárba Szabó Zsolt alpolgármester és dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője.

Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)

Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)

2025. dec. 03.

Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Joulupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.

Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban

Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban

2025. dec. 03.

Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.