Legyen más a szenvedélyed - Egy nap művészettel, tudománnyal és sporttal
A Dunaújvárosi Főiskolára látogatott ma a "Legyen más a szenvedélyed!" fantázianévre hallgató roadshow, melyen a drogmentes, boldog életre igyekeztek felhívni a rendezvényen részt vevő fiatalok figyelmét.
A "Legyen más a szenvedélyed!" roadshownak a Dunaújvárosi Főiskola adott otthont. A rendezvényen jelen levő Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár hangsúlyozta, nem az a cél, hogy szenvedély nélkül éljünk, hanem találjuk meg azokat a szenvedélyeket, amelyek által többek leszünk.
A házigazda nevében Dr. András István, rektor elmondta, hogy a felsőoktatási intézmény nagyon nagy hangsúlyt fektet arra,hogy időben segítséget, támogatást nyújtson azoknak a diákoknak, akik problémával küzdenek: - A Dunaújvárosi Főiskolára diákok járnak, nem Neptun-kódok”.
Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója is részt vett a rendezvényen. A sajtótájékoztatón kiemelte: -A nemzeti bűnmegelőzési stratégia része a fiatalok közötti felvilágosító munka, amely nem tiltásokat tartalmaz, hanem alternatívákat mutat a legveszélyeztetettebb korosztálynak.”
Fogarasy Gabriella, a Nemzeti Család és Szociálpolitikai intézet projetmenedzsere ismertette a programot, amelynek városunk immáron a 48. állomása, s minden hét csütörtökjén más-más városban, városokban mutatják be azt, hogy érdemes szenvedélyül választani a művészetet, a tudományt vagy a sportot.
Cserna Gábor, városunk polgármestere köszöntő szavaival hangsúlyozta: „Azt szeretném, ha Dunaújváros fiatal polgárai tiszta szenvedélyt találnának maguknak, a drogok helyett értelmes célokat kitűzve éljenek tartalmas, boldog életet! Legyen más a szenvedélyük, legyen más a hobbijuk!
Úgy, mint a mozgás, a versenysport, a zene, a művészeti alkotótevékenység, vagy a tudományok művelése. Lássanak jó példákat maguk előtt! Kövessék azokat a sportolókat, zenészeket, akik részt vesznek a programban, teljesítményük révén szereztek hírnevet, példaképek a fiatalok előtt, éppen ezért hitelesen tudják megszólítani őket. Akik nem értek volna el nagyszerű eredményeket, ha káros szenvedélynek hódolnak. Bátran állítom, hogy azokban a családokban, ahol kellően figyelnek a gyerekekre, ahol kialakult a szülő és gyermeke közötti kölcsönös bizalom, kisebb az esélye annak, hogy a gyermek drogok után nyúl. Dunaújvárosban sok ilyen család él. Ahol értelmes célok elérésében támogatja a szülő, a nagyszülő a gyermeket.
A főiskola sportcsarnokában megtartott roadshown számos dunaújvárosi művész, sportoló volt jelen a hazai hírességek - Dj Dominique, a Csillagszemű Táncegyüttes, Stereo2.0 – Leo és az Animal Cannibals mellett.
Major István és Posch Bálint Attila sok más dunaújvárosi fiatalhoz hasonlóan a nézők között foglalt helyet. A Bánki középiskola 9.c osztályos tanulói nem próbálták még ki a drogokat. Illetve egyikük elszívott már egy szál cigarettát, de nem ízlett neki. A két fiú úgy gondolja, hogy a különböző szerek használata nagyban múlik a baráti társaságon. Azon, hogy ciki-e nem cigizni, nem inni, nem füvezni. Elmondták, hogy ők olyan társaságot választottak, ahol nem ezek a menő dolgok. Olvasás, számítógépezés vagy a gitározás. Bálint arra is büszke, hogy neki édesanyját is sikerült a cigarettázásról leszoktatni, addig beszélt vele, amíg el nem hagyta káros szenvedélyét.
A rovat további hírei: Közélet
Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete
2025. dec. 05.
Megtartotta hagyományos évzáró közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete a Campus étteremben. Az esemény részeként adta át Pintér Tamás polgármester a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” elismerést Kondor László címzetes elnöknek, a Rudas iskola címzetes igazgatójának.
URBACT gyakorlati gyűjtemény készül
2025. dec. 05.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kilenc hallgatója látogatott el Dunaújvárosba Szövényi Anna tanszékvezető egyetemi docens vezetésével az URBACT projekt apropóján. Az egyetemistákat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Van megoldás a hódok okozta károk ellen
2025. dec. 05.
A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.
Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata
2025. dec. 05.
Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.
Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal
2025. dec. 05.
25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.











