Fiúknak is bevezetnék a HPV elleni védőoltást
A kormány kiterjesztené 12 éves fiúkra is HPV-védőoltást az iskolai védőoltási program keretében – mondta az egészségügyért felelős államtitkár.
Horváth Ildikó elmondta, az állam 2014 óta térítésmentesen biztosítja a 12 éves lányoknak a méhnyakrák elleni védőoltást az iskolákban, ez minden évben sikeres, hiszen a beoltottsági arány ebben a korosztályban 75 százalék feletti.
Mint hozzátette, egyre több orvostudományi adat támasztja alá, hogy a védőoltás a fiúk esetében is hatékony a humán papilloma vírus (HPV) ellen. A Mályvavirág Alapítvány által szervezett méhnyakrák-megelőzési hét nyitórendezvényén az államtitkár arról beszélt, hogy a kormány elkötelezett a méhnyakrák és egyéb népbetegségek megelőzésében, sajnálatos, hogy ebben a ma már megelőzhető és korai stádiumban gyógyítható betegségben ötszáz nő hal meg évente Magyarországon.
Horváth Ildikó fontosnak nevezte az egyén felelősségét a szűrésen való részvételben, mert – mint mondta – még mindig kevesen élnek az ingyenes szűrés lehetőségével a 25 és 65 év közötti nők körében. Az egészségügyért felelős államtitkár elmondta azt is, hogy 2019-től adókedvezményben részesülnek azok a nők, akiket az endometriózis, az emlőrák, a méhnyakrák vagy a petefészekrák betegség érint.
Koiss Róbert, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház osztályvezető főorvosa is a szűrés és az oltás fontosságát emelte ki, hiszen e kettő kombinációjával megelőzhető a méhnyakrák kialakulása.
A méhnyakrákot korai stádiumban igen nehéz észrevenni, mert nem jár különösebb tünetekkel, csak akkor, ha a daganat már továbbterjedt. A rendszeres szűrésnek éppen ezért hatalmas szerepe van, hiszen minél korábbi stádiumban ismerik fel a betegséget, annál jobbak a gyógyulás esélyei – hangsúlyozta.
A szűrés a rákmegelőző állapotot is nagy arányban kimutatja, így kezeléssel elkerülhető a méhnyakrák kialakulása – emelte ki. Hétfőtől rendezik meg a XIII. európai méhnyakrák-megelőzési hetet, amely a nőket sújtó daganatos megbetegedés veszélyeire, az éves szűrővizsgálatok és a védőoltás fontosságára hívja fel a figyelmet.
Ehhez kapcsolódóan a Mályvavirág Alapítvány szervezésében az ország 120 településén tartanak a témához kapcsolódó szakmai és felvilágosító előadásokat, különböző programokat.
-OPH-
A rovat további hírei: Mozaik
Papír alapú marketing a digitális világban
2025. okt. 19.
Gondoltál már arra, miért gyakorol nagyobb hatást rád egy nyomtatott hirdetés, mint egy digitális banner? (X)
Hogyan oldhatod meg a tárolási problémákat egyszerűen?
2025. okt. 19.
Eszedbe jutott-e már valaha, hogy mennyivel kényelmesebbé válna az életed, ha több helyed lenne otthon vagy a munkahelyeden? Sok ember találkozik azzal a kihívással, hogy az évek múlásával egyre több holmi gyűlik össze, amit egy költözés vagy felújítás során nehéz kezelni. (X)
Volt egyszer egy Bánki IV/b osztály – és együtt emlékeztek a régi boldog időkre!
2025. okt. 19.
Az 1980-ban végzett osztály 45 év után is együtt nevet, emlékezik és bizonyítja: az igazi kötelékek diákok és tanáraik között nem múlnak el az idővel. Az 1980-ban érettségizett közösség tagjai a közelmúltban újra összegyűltek – egyikük felelevenítette a nagy találkozást! Engel László vendégposztja.
Fürdőszobai tükrök: az elegancia és praktikusság jegyében
2025. okt. 18.
A fürdőszobák elengedhetetlen elemei, a tükrök, messze túlmutatnak az egyszerű visszatükröződésen – valójában kulcsszereplői is lehetnek a helyiség dekorációjának. A stílus és funkcionalitás világa határtalan: a modern fürdőszobai LED-es tükrök választéka bárkinél telitalálat lehet.
DSTV: Nagy Gergő nagyon nagyot alkotott
2025. okt. 18.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész, derül ki a DSTV összegzéséből. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki újabb két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
ABolhapiac: zsúfolt sokadalom várható vasárnap
2025. okt. 17.
A tömeges jelenlét és a változatos kínálat ígéretével folytatódik az elmúlt időszakban népszerűvé vált sorozat a piac területén most vasárnap.
Miért érdemes esküvői idézetet írni a meghívóra?
2025. okt. 17.
Az esküvői meghívó az első pillanat, amikor a vendégek bepillantást nyernek a nagy nap hangulatába. Egy apró kártya, ami információt közöl és érzést közvetít. Előrevetíti, milyen lesz az esemény stílusa, hangulata, és mit tükröz az ifjú pár személyisége. (X)