Dunaújváros Hetilap

Az Európai Bizottságot zavarja a kormány válasza, mert leleplezte bevándorláspárti terveit

doszerk - 2019. március 4. 18:20

A magyar kormány válasza zavarja az Európai Bizottságot, a kabinet ugyanis nem tett mást, mint leleplezte Brüsszel bevándorláspárti terveit - kommentálta a magyar kormányszóvivő az Európai Bizottság szóvivőjének hétfői nyilatkozatát budapesti sajtótájékoztatóján.

Hollik István felidézte, hogy a magyar kabinet elküldte a brüsszeli tervekkel kapcsolatos válaszát a bizottság számára. Ebben pontosan és tényszerűen felsorolták - fogalmazott -, hogy a migrációt segítő brüsszeli tervekről eddig milyen fontosabb döntések születtek az unión belül.

A kormánynak az az álláspontja, hogy a magyar embereknek joguk van arról tudni, mire készül Brüsszel, hiszen Európa jövője a tét - jelentette ki Hollik István. A kabinet nem tett mást, mint összeszedte a brüsszeli bevándorláspárti terveket és nyolc oldalon nyilvánosságra hozta - tette hozzá. 

Megkérdezték a kormányszóvivőt arról, hogy miért Jean-Claude Juncker bizottsági elnököt állították a kampány középpontjába. Hollik István azt válaszolta: a tények azt mutatják, hogy Juncker az egyik legerősebb olyan brüsszeli politikus, aki támogatja a bevándorlást. Ezt ő maga mondta - emlékeztetett Hollik István, és felidézte azon nyilatkozatát, amelyben a bizottsági elnök legális migrációs útvonalak kiépítéséről beszélt, valamint arról, hogy a nemzeti határok, az államhatárok korszerűtlen intézmények, le kell bontani őket. 

A magyar kormány szerint rendkívül álszent és kétszínű, hogy amikor Magyarország a schengeni kötelezettségét betartva megvédi nemcsak saját, hanem az unió határait is, akkor az Európai Néppárt politikusainak szabad kritizálniuk hazánkat, szabad azt mondaniuk, hogy a kerítés egy rossz dolog - közölte. A kormány stílusa nagyon visszafogott ahhoz képest, amit akkor kapott Magyarország - mondta. Hozzátette: most amikor ők kritizálják azt a politikust, akinek nevéhez az Európai Bizottság legkritikusabb öt éve kapcsolódik, ezt nem lehet. Ez tipikusan kettős mérce, ami nagyon régóta jellemző az unión belül Magyarországgal kapcsolatban, és amit nem tudnak elfogadni - jelentette ki Hollik István. 

További felvetésre a kormányszóvivő azt mondta: a magyar kormány minden olyan intézkedést, amely azt üzeni a bevándorlóknak, hogy Európa eltartja és pénzeli őket, veszélyesnek tart. Azt próbálják bemagyarázni, hogy a migránskártyák nem névtelenek, pedig nyilvánvalóan azok - mondta. A magyar kormány álláspontja három éve változatlan, a segítséget kell odavinni, ahol baj van, és nem a bajt kell Európába hozni. Ezért van szükség olyan programokra, mint a Hungary Helps, amely pontosan arról szól, hogy helyben hogyan lehet segíteni. A program a nemzetközi érdeklődést is felkeltette, hiszen sokkal hatékonyabb, mint a nemzetközi szervezetek támogatása. Erre van szükség és nem migránskártyákra - fogalmazott Hollik István.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

2024. máj. 08.

A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

2024. máj. 04.

A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

2024. máj. 03.

A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.