Alapjogokért Központ: Orbán Viktor javaslata átláthatóbb helyzetet teremtene
Az Alapjogokért Központ vezető kutatója szerint Orbán Viktor miniszterelnök javaslata a migrációs ügyek európai kezelésének módosításáról átláthatóbb helyzetet teremtene a mainál.
A kormányfő szerint a migrációból fakadó közös kérdéseket el kell venni az Európai Bizottságtól, és az érintett országok belügyminisztereire kell bízni, akik egy erős testületet létrehozva döntenének a fő kérdésekben - közölte Pócza István az m1 aktuális csatorna szerdai adásában.
Elmondta, a javaslat nagyon fontos és előremutató elképzelés, amelyet helyeselt Armin Schuster, a német Kereszténydemokrata Unió belügyi kérdésekkel foglalkozó vezető szakpolitikusa is a Die Welt-ben megjelent interjúban.
A lap az olvasók véleményét is megkérdezte, akiknek 80 százaléka egyetért Orbán Viktor javaslatával - jegyezte meg. Hangsúlyozta: jelenleg nagyon sok intézmény vesz részt a migrációs politika alakításában és nem feltétlenül átlátható, kinek mi az érdeke.
A vezető kutató kitért az Emmanuel Macron francia elnök által nemrég benyújtott javaslatcsomagra is, amelyben vitát szorgalmaz az Európai Unió működéséről. Érdemes lenne ezt a vitát elkezdeni, és azokon a területeken, amelyeken az Európai Unió nem teljesített jól, célszerű lenne nagyobb hatáskört adni a tagállamoknak - mondta Pócza István.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.