Úszósapka használata kötelező, bérlése öt forint - 38 éves az uszoda
Városunkat ma már el sem tudnánk képzelni uszoda nélkül. Pedig volt olyan időszak, amikor a hiánya a városlakókat összefogásra késztette. Vajon napjainkban ezt meg tudnánk tenni? Ma 38 éves a Fabó Éva Sportuszoda.
1977. április 2-án a Béke téren felavatták Magyarország egyik legmodernebb fedett uszodáját. Az ünnepségen a svédországi Európa- bajnokságra készülő magyar úszóválogatott tagjai edzettek, aztán a MHSZ helyi búvárjai tartottak ízelítőt. A közönség létszáma túllépte a 850 főt, ilyen nagyszámú érdeklődés övezte a nagymedence emelhető fenékrendszerének bemutatóját. Az átadás után a város lakói vették birtokukba az uszodát. Elsőként a gyerekek rohamozták meg a medencéket, többségük már az avató ceremónia alatt is úszógatyában várta, hogy belevethesse magát a vízbe. Érdekesség, hogy akkoriban egy úszósapka kölcsönzési díja öt forintba volt.
Essen néhány szó, miként is került sor arra, hogy városunkba uszoda épülhessen. Brigádok, vállalatok és a város lakóinak felajánlásaiból közel 4 millió forint gyűlt össze az építkezés támogatására. 1975. március 10.-én ünnepélyes keretek között a Dunai Vasmű szállító gyárrészlegének dolgozója egy rakodógéppel megkezdte a munkálatokat.
A városlakók 320 ezer társadalmi munkaórával rekordidőnek számító huszonöt hónap alatt húzták fel az épületet. A megnyitást követően az első pár hónapban több mint 65 ezren látogatták meg az uszodát, az első évében pedig 300 ezer jegyet adtak el. Az épület előtt ma is álló „Sellő” szobrot - Cyránski Mária alkotását - az uszoda egy éves születésnapján állították fel.
A rovat további hírei: Közélet
Húsvéti segítség a városlakóknak
2025. ápr. 16.
Városunkban is sokakat érint az a méltatlan helyzet, amikor az alapélelmiszerek megvásárlása fejtörést okoz. Ez országos szintű probléma, mondja Mezei Zsolt, aki a DK Fejér vármegye 4. választókerület elnökeként segített a hétfő délutáni tojás- és tésztavásáron.
DSTV: megkezdődött a rendvédelmi hónap
2025. ápr. 16.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a már zengetett elsősegélynyújtó versennyel megkezdődött a hagyományos rendvédelmi hónap sorozata városunkban. Az idei, immár 27. eseménysor színes kínálattal csalogat. Hangkép.
Közösségi díszítés a húsvét alkalmából (galériával)
2025. ápr. 15.
Ünnepi díszbe öltöztették városunk főterét a közelgő húsvét alkalmából. A Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete óvodásokkal együtt szépítették meg a teret – igazi transzgenerációs közösségi program kerekedett.
Húsvét a templomban: nagyheti szertartások
2025. ápr. 15.
Már a virágvasárnappal megkezdődött a nagyheti szertartások sora a Krisztus Király Főtemplomban – összeállításunk az előttünk álló időszak eseményeit veszi sorra, az urnatemető rendjének változásával kiegészítve.
DSTV: életmentő fiatalok a Kultikban
2025. ápr. 15.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése: rekordszámú résztvevővel rendezte meg a felmenő rendszerű elsősegélynyújtó verseny térségi fordulóját a Magyar Vöröskereszt. Harminckét csapat adott számot tudásáról a különféle állomásokon. Hangkép.
Együtt cselekedtek vízi értékünkért (galériával)
2025. ápr. 14.
Révbe ért a kezdeményezés – közös erővel tisztították meg a Duna-partot. A Kék Duna Projekt keretében iskolások és civil szervezetek képviselői lepték el a város vízparti betonkockáját, ahonnan zsákokkal felszerelkezve indultak el a tisztító akcióra még múlt pénteken.
DSTV: pályaorientáció a gyógyítás frontján
2025. ápr. 13.
Különleges sorozat kezdődött a Szent Pantaleon Kórházban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény pályaorientációs programjának első állomására a pályaváltókat várták – méghozzá a "Merj váltani!" jelszavával. Hangkép.