Dunaújváros Hetilap

A jászberényi Jobbik a korábban őket nácinak nevező Vadai Ágnest hívta meg vendégnek

doszerk - 2019. április 24. 12:49

A Jobbik jászberényi csoportja a korábban az őket nácizó Vadai Ágnest, a Demokatikus Koalíció (DK) egyik legismertebb politikusát hívta meg előadónak kedd esti lakossági fórumára. Ezzel a politikai árulás új értelmet nyert: mind a Jobbik, mind a DK az önfeladás és a teljes értéksemlegesség útjára lépett - írja az Origo.

Nem új keletű, hogy az antiszemita Jobbik tudatosan közeledik a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz, mint ahogy az sem, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció előszeretettel veszi, hogy közeledik hozzájuk az antiszemita Jobbik, az embert azonban mindig érik meglepetések.

Vadai Ágnes lett a Jobbik sztárvendége

Ilyen volt a jászberényi Jobbik húzása, akik húsvét utáni lakossági fórumukra a DK-s Vadai Ágnest hívták meg előadónak azért, hogy vele közösen átbeszéljék az ellenzék helyzetét. Már az esemény bejelentése is érdekesre sikeredett, Budai Lórántönkormányzati képviselő vállalta magára a feladatot, hogy beharangozza a Gyurcsány-párti politikus érkezését. "A közös együttgondolkodásra még soha nem volt ekkora szükség, mint most! Húsvét után, április 23-án (kedd) 17:30 órakor a Városi Könyvtár emeleti termében újabb lakossági fórumot tartunk. A rendezvény főbb témái: a kormány családpolitikája és a megváltozott demográfiai helyzet következményei. Meghívott vendégeink ezúttal Csányi Tamás, Vadai Ágnes és Dr. Varga László országgyűlési képviselők lesznek" - írta teljes átéléssel közösségi oldalán a jobbikos politikus, akinek a soraiból az is kitűnt, hogy a rendezvény létrejötte természetesen kizárólag a haza és a jászberényiek érdeke. Kedden kora este aztán megvalósult a nagy találkozó, egy képen csilloghatott a DK-s Vadai Ágnes, a jobbikos Csányi Tamás és az MSZP-s Varga László. A Vadhajtások oldalán megjelent fotón jól látható, ahogy félkörbe ültek az ellenzéki politikusok, azonban az gondosan úgy készült, hogy még véletlenül se lehessen látni, mennyien érdeklődtek az összellenzéki összejövetel iránt. 

A jászberényi Jobbik Vadai Ágnest hívta meg előadónak FORRÁS: VADHAJTÁSOK

Az eseményről Csányi Tamás jobbikos országgyűlési képviselő is feltöltött egy képet, csakhogy az látványosan Vadai Ágnes-mentesítve lett, ugyanis a jobbikos politikus nemes egyszerűséggel levágta a fotóról Gyurcsány Ferenc egyik kedvencét.

Vadai meghívása azért is több mint furcsa, mert ő volt az, aki korábban leginkább ellenezte, hogy a balliberális blokk együttműködjön a Jobbikkal. A Gyurcsány-párti politikus nemrég még nácinak nevezte Vonáékat, és többször élesen bírálta őket. A hatalomvágy azonban felülírt mindent: Vadai most már gondolkodás nélkül képes arra, hogy eleget tegyen az antiszemita párt meghívásának. Persze a gondolatmenet könnyedén megfordítható: az antiszemita Jobbik (egyik csoportja) gondolkodás nélkül képes volt arra, hogy az általa korábban az egyik legjobban megvetett balliberális politikust hívja meg előadónak lakossági fórumára. Árulkodó, hogyan kezelte Budai Lóránt - az általa életre hívott eseménnyel kapcsolatos - utólagos kritikákat. "Nem kell szeretnünk egymást ahhoz, hogy meghallgassuk egymás véleményét. Sőt! Még egyet sem kell értenünk. De ha odafigyelünk a másikra (és ő is odafigyel ránk...) máris tettünk egy lépést a "szebb jövő" felé" - vázolta Facebookon, mi az irány a Jobbik háza táján. A jászberényi eset mindezek miatt tökéletesen példázza mindkét párt árulását, értékeinek teljes feladását.7

- origo.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

2024. máj. 04.

A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

2024. máj. 03.

A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.

DSTV: jótékonysági sportbál

DSTV: jótékonysági sportbál

2024. máj. 01.

Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.