Hollik: az európai elit elvesztette a kapcsolatot az európai valósággal
Az európai elit elvesztette a kapcsolatot az európai valósággal - mondta Hollik István kormányszóvivő kedden az M1 aktuális csatornán.
A kormányszóvivő ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy Európa nem tiszteli az emberek véleményét, és megbélyegzi azokat a pártokat és vezetőket, akiknek határozott bevándorlásellenes véleményük van.
Hollik István azt mondta, az európai elit szerint Európában minden rendben van, a migráció problémája pedig nem létezik, Magyarország viszont azt látja, hogy Európában szinte mindennel probléma van. Probléma például, hogy Európa nem válaszolt egyértelműen a bevándorlási krízisre, és a kontinens folyamatosan veszít gazdasági súlyából - közölte.
Hozzátette, egyre több európai ember gondolja azt, hogy a dolgok nem mennek jól Európában, de az európai elit nem hajlandó meghallgatni az őket képviselő politikusokat. A magyar kormány vitát szeretne kezdeményezni, mert szerinte az európai kultúrát meg kell védeni, a migrációt pedig meg kell állítani, de az európai elit érvelés helyett megbélyegzi és lenézi az országot - vélekedett.
Kitért arra is, Európa azt mondta, együtt kell élni a migrációval, mert a határokat nem lehet megvédeni, Magyarország viszont bebizonyította, hogy meg lehet. Heinz-Christian Strache szabadságpárti osztrák alkancellár hétfői nyilatkozatával kapcsolatban, miszerint Magyarország az EU szerződésének szellemében védi a külső határokat, azt mondta, a józan ész szabályai végre teret kaptak az osztrák kormányzásban.
A kormányszóvivő megjegyezte, hogy a korábbi - mint fogalmazott - szociáldemokrata osztrák kormányzattól kemény támadásokat kapott a magyar kormány, amikor elkezdte védeni a határait. Hozzátette, hogy két héttel később Ausztria bevezette az ideiglenes határellenőrzést, amely azóta is működik. Jó lenne, ha a schengeni övezetet meg tudnák erősíteni, és ilyen belső ellenőrzésre nem lenne szükség - hangsúlyozta Hollik István.
Beszélt arról is, 1950-ben Pakisztán lakossága 40 millió volt, jelenleg 200 millió, 20-30 év múlva pedig 400 millió lesz. Ekkora lakosságnak nem tudják biztosítani az alapvető állami funkciókat, ezért az emberek előbb-utóbb innen is el fognak indulni Európába. A kormányszóvivő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, a bevándorlást meg lehet állítani, csak megfelelő politikai akarat kell hozzá, ami az európai elitben - véleménye szerint - nincs meg.
Úgy véli, az európai elit elvesztette a kapcsolatot az európai valósággal, de bízik benne, hogy a május végi európai parlamenti választás kijózanító lesz számukra.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.