Már egymillióan küldték be szja-bevallásukat
Minden harmadik adófizető megnézte az adóbevallási tervezetét, másfél millióan az interneten tekintették át az iratot - mondta Varga Mihály.
A pénzügyminiszter kiemelte, hogy az adatok azt mutatják, hogy a lakosság körében is egyre népszerűbbek az egyszerű, online megoldások, így néhány éven belül a közigazgatás első papírmentes hivatala lehet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Még nyolc nap van hátra, és az szja-bevallási tervezetek automatikusan véglegessé válnak,a bevallási határidő ugyanis május 20-án lejár.
Varga Mihály kiemelte, hogy immár harmadik éve áll a lakosság szolgálatában az e-szja, amellyel a magánszemélyek mentesülnek a legbonyolultabb adminisztrációs terhüktől, a bevalláskitöltéstől. Míg korábban a határidő lejárta adóhivatali felszólítást és mulasztási bírságot jelentett, most azt, hogy sokaknak bármiféle teendő nélkül érvényes bevallása lesz.
Tavaly például hárommillió magánszemélynek lett így végleges a bevallása - jegyezte meg a pénzügyminiszter. Több mint kétmillió ember nézte már meg azt az adóbevallási tervezetet,amit az adóhivatal készített a számára.
Csaknem másfél millióan az interneten tekintették át az iratot, további ötszázhetvenezren postán kapták kézhez. Az online rendszer egyre növekvő népszerűségét igazolja az is, hogy az idén mintegy 200 ezerrel többen nyújtották be online a bevallásukat, mint tavaly ilyenkor. Az egymillió online benyújtó kétharmada a bevallási tervezetet módosítás nélkül fogadta el- részletezte az adatokat Varga Mihály.
Van még néhány tagállam az Európai Unióban, ahol a magánszemélyek bevallását az adóhivatal készíti el,ám az egyszerű kezelhetőség mellett a tervezetek adataiban is kiemelkedik a magyar rendszer- mondta.
Többek között a német, az osztrák vagy a portugál tervezetben csak a bérjövedelem szerepel, így például a kamatból, az osztalékból származó jövedelmét és annak adóját mindenkinek saját magának kell kiszámítania, és az adatokat még be is kell írnia a bevallás megfelelő soraiba - sorolta a példákat a tárcavezető.
Varga Mihály kiemelte, hogy a hazai rendszer egyedülálló a kedvezmények kezelésében is.A gyermekek után járó családi kedvezményt, és a világon kuriózumnak számító első házasok kedvezményét mind tartalmazza a bevallási tervezet.Az önkéntes pénztárba befizetőket is segíti a magyar adóhivatal azzal, hogy előre kitölti a rendelkezést, még a pénztár számlaszámát is tartalmazza a hazai bevallási tervezet.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Hegyekben állt a tilosban lerakott zöldhulladék
2025. júl. 11.
Visszatérő probléma ellen lépett fel Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester – a Barátság városrészben ismeretlenek a közterületre rakják le a nem kívánatos zöldhulladékot. A helyzet nemcsak bosszantó, hanem költséges is: az elszállítása minden esetben a városi büdzsét terheli.
"... mindig is a munkából élő emberek városa volt"
2025. júl. 11.
Dunaújváros adott otthont a Vasas Szakszervezeti Szövetség éves vándorgyűlésének, a 35. VASAS Nyári Egyetemnek. A várost Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester képviselte, aki köszöntőjében a szolidaritás fontosságáról beszélt.
Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának
2025. júl. 10.
A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8041 darab kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 402 ezer 50 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Dunaújvárosi Óvoda részesült.
Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg
2025. júl. 10.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.
Móricz: laptop-adomány gépeivel gazdagodtak
2025. júl. 08.
A tanév utolsó heteit is rendkívüli események színesítették a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Az egyik ezek közül az, hogy nagyszabású laptop-adományozási program egyik kedvezményezettje lett az intézmény.
Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés
2025. júl. 07.
Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.
Köszönet a véradóknak – csak így tovább!
2025. júl. 06.
Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!