Donald Trump: Orbán Viktor nagyszerű munkát végzett
Orbán Viktor miniszterelnök jó munkát végez Magyarország biztonságának megőrzésében - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a washingtoni Fehér Házban, ahol a magyar kormányfőt fogadta munkalátogatáson.
Úgy fogalmazott, hogy a magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik. Kiemelte, azt is, hogy Magyarország büszke és jó tagja a NATO-nak. Méltatta Trump azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket a magyar kormány tesz az illegális migráció ellen. Leszögezte, hogy ez a jelenség Európában óriási problémát okoz, és az egyes országok különbözőképpen igyekeznek megbirkózni vele. A magyar kormányfő szigorú ember, de nagy tisztelet övezi - hangoztatta.
Orbán Viktor a sajtó előtt tett nyilatkozatában megköszönte az amerikai elnöknek a meghívást. Látogatásának fő céljaként az Egyesült Államok és Magyarország közti stratégiai szövetség kiterjesztését emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a két ország számos fontos területen hasonló erőfeszítéseket tesz, és a közös témák közül kiemelte az illegális bevándorlást, a terrorizmus elleni harcot és a keresztény közösségek védelme érdekében tett lépéseket.
A demokratikus reformokat érintő kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök hangoztatta, hogy a kormány a 2011-ben kidolgozott új alkotmány alapján dolgozik. Emlékeztetett arra, hogy a nép több alkalommal ezt a kormányt választott meg, és kijelentette, örömmel tesznek eleget ennek a feladatnak.
A találkozó jóval hosszabb ideid tartott, mint tervezték, és egy szűk körű megbeszéléssel kezdődött, amelyen Donald Trump és Orbán Viktor mellett részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.
Donald Trump amerikai elnök a tájékoztatón Iránról szólva azt mondta: Irán nagy hibát követne el, ha megpróbálna fellépni az Egyesült Államok ellen, miután Washington repülőgép-anyahajót és harci gépeket küldött a térségbe. Arra figyelmeztette Iránt: "ha csinálnak valamit, nagyon megszenvedik majd". Arra az újságírói kérdésre, amely konkrétumokat tudakolt, az elnök csak annyit válaszolt: az érintettek "tudják, hogy mire gondolok". Mindazonáltal azt hangoztatta, hogy az amerikai kormány egyelőre várakozó állásponton van.
Fotó:MTI
Az Egyesült Államok és Magyarország közti stratégiai szövetség kiterjesztését emelte ki amerikai látogatásának fő céljaként Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a washingtoni Fehér Házban - írja az MTI.
A közmédiának nyilatkozva a kormányfő emlékeztetett arra, hogy utoljára 18 évvel ezelőtt járt az amerikai elnöki hivatalban munkamegbeszélésen. "Éreztem a különbséget, most másfajta vezetés, célratörőbb politika érvényesül" - fogalmazott. Kijelentette, hogy megbeszélésük Magyarország számára fontos találkozó volt, mert a két országot összekötő stratégiai szövetségesi kapcsolatokat mind a gazdaságpolitika, mind a külpolitika, mind a biztonságpolitika és a külpolitika területén megerősítették, csakúgy mint a migráció és az üldözött keresztények ügyében - szögezte le Orbán Viktor.
A találkozó a tervezettnél jóval hosszabb ideig, mintegy 40 percig tartott. A megbeszélésen Donald Trump és Orbán Viktor mellett részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. A szűk körű megbeszélést az amerikai és a magyar küldöttség plenáris tanácskozása követte.
- MTI -
A rovat további hírei: Közélet
A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)
2025. dec. 01.
Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.
Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen
2025. dec. 01.
Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!
Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján
2025. nov. 29.
Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.
Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak
2025. nov. 28.
Égető téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője, valamint Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője csütörtökön.
Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"
2025. nov. 28.
Egy év értékeléséről, közéletről, hangulatokról és sok-sok apró, de annál fontosabb emberi gesztusról beszélgetünk. Bár a politikai tér ma gyakran elidegenítő és tehetetlenséggel teli, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a valódi munka még mindig ott kezdődik, ahol az emberi szó és az odafigyelés találkozik.
DSTV: sikeres gyűjtőakció
2025. nov. 28.
Fontos, hogy támogassuk rászoruló, nehéz helyzetben élő embertársainkat. A DSTV összeállítása nemes kezdeményezést mutat be: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület országos akciója keretében városszerte gyűjtöttek – az adományok elosztását az Útkeresés Segítő Szolgálat is segíti. Hangkép.









